Brüsszel még mindig tízezreknek osztogatja a migránskártyákat

 

Brüsszel még mindig tízezreknek osztogatja a migránskártyákat – mondta Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A kormánypárti politikus kifejtette, a hírek szerint Brüsszel még mindig tízezreknek osztogatja a migránskártyákat, amelyekből csak az idén 70 ezret, az elmúlt években pedig összesen 2 millió darabot adtak át, összesen 500 milliárd forint értékben.

Kiemelte, mindezt nagyrészt az európai emberek pénzéből tették, méghozzá megnyugtató ellenőrzés nélkül. „Ki tudja, hogy kiknek osztogatják ezeket a kártyákat, hiszen a kártyák névtelenek” – tette hozzá.

Zsigmond Barna Pál emlékeztetett, az „Iszlám Állam terroristavezére”, Hasszán F. is kapott ilyen migránskártyát és nagy a valószínűsége annak, hogy a bevándorlók jelentős része a migránskártyának köszönhetően tudja finanszírozni az embercsempészeket.

Aláhúzta, a Fidesz-KDNP mindent meg fog tenni, hogy Brüsszel állítsa le ezt a káros és veszélyes programot.

A politikus kérdésekre válaszolva a kormánypártok nevében ismételten mélységesen elítélte az úzvölgyi katonai temetőnél történt incidenst. Megjegyezte, olyan információk láttak napvilágot, hogy futballhuligánok mellett csendőri vezetők is irányították a szélsőséges román tömeget, amely megtámadta a békésen imádkozó magyarokat.

Zsigmond Barna Pál felszólította a román kormányt, hogy vizsgálja ki a történteket és találja meg a felelősöket. A Fidesz politikusa hangsúlyozta, a román-magyar megbékélésben érdekeltek.