A Fidesz Papp Lászlót indítja újra Debrecenben

 

Debrecen jelenlegi polgármesterét, Papp Lászlót indítja a Fidesz polgármesterjelöltként az őszi önkormányzati választáson – jelentette be Kósa Lajos, a párt helyi szervezetének elnöke a városban.

Kósa Lajos tájékoztatása szerint a Fidesz debreceni csoportja csütörtöki tisztújító tanácskozásán döntött Papp László jelölése mellett. A küldöttek újabb két évre megerősítették tisztségükben a párt debreceni vezetőt, köztük Kósa Lajos elnököt.

Kósa Lajos azt mondta, Debrecen az ország leginkább fejlődő városa, olyan település ahol jó élni, ahol az emberek otthona biztonságban van. Papp László jelölését még jóvá kell hagynia az önkormányzati választási egyeztető bizottságnak, de az elnöknek nincs kétsége afelől, hogy ez meg fog történni.

Papp László emlékeztetett arra, hogy 2014-ben, amikor Debrecen polgármesterévé választották, programjában a város gazdasági megerősítését tűzte ki célul. Hozzátette: ebben az időszakban 600 millió forint működő tőke érkezett a városba, és több mint hatezer új munkahelyet teremtettek.

Utalt arra, hogy jelenleg Debrecenben zajlik Európa legnagyobb összefüggő ipari térségének a fejlesztése, de fontos feladatuknak tekintik az emberek mindennapi életének javítását, ezért az Új Főnix-terv keretében folytatódik az oktatási intézmények, az orvosi rendelők felújítás, és az új közlekedési csomópontok kialakítása.