Magyar Nemzet: Tízezer szavazókörben győztek a kormánypártok

 

A Fidesz–KDNP a 10 277 magyarországi szavazókörből 10 235-ben a legtöbb szavazatot kapta május 26-án, ami azt jelenti, hogy a körzetek 99,59 százalékát megnyerte. A Demokratikus Koalíció 25, a Momentum 14, az MSZP–Párbeszéd, az LMP és a Mi Hazánk Mozgalom pedig mindössze egy-egy szavazókörben szerzett többséget.

A szavazókörök 59,52 százalékában ötven százalék fölötti eredményt értek el a kormánypártok, vagyis abszolút többséget szereztek, amit Farkas Örs politikai elemző a Magyar Nemzetnek nyilatkozva úgy értékelt, hogy a Fidesz–KDNP rendkívül jelentős felhatalmazást kapott a választóktól.

A 2014-es uniós voksoláshoz képest a kormánypártok nagyjából 630 ezer új szavazatot szereztek az idei európai parlamenti választáson, ami a  többletszavazatok 52,8 százaléka; az ellenzék csak 46,3 százalékkal tudta növelni a begyűjtött szavazatok számát.

A Fidesz-KDNP az ország összes szavazókörében kapott voksot, ezzel szemben a DK 60, a Jobbik 66, az MSZP 205, a Momentum 336 és az LMP 858 körzetben nem szerzett szavazatot.

Farkas Örs szerint látszik, hogy mindenhol – a városokban és a kistelepüléseken is – megértették a kormánypárti üzeneteket a választók. „Az ellenzékváltó hangulat is kézzelfoghatóvá vált. Sok parlamenti ellenzéki pártnál egyértelmű, hogy az utolsókat rúgja” – fogalmazott a lapnak az elemző.

Az EP-választás eredményei egy parlamenti választáson legalább 70 százalékos Fidesz győzelmet eredményezett volna – fejtette ki Farkas Örs.