Új jelentkező szállt be az ellenzéki előválasztásba

 

Egy jelölt kiszállt, egy új jelentkező pedig beszállt az őszi főpolgármester-választás előtt zajló ellenzéki előválasztásba. Puzsér Róbert úgy fogalmazott, „nem vesz részt ebben a bohózatban.” Az LMP szinte rögtön jelezte, hogy ez esetben szerződést bont a publicistával, vagyis kiállnak mögüle. A Jobbik még gondolkodik. Mindeközben a Momentum közölte, hogy saját jelöltet állít: Kerpel-Fronius Gáborral száll be a küzdelembe – hangzott el az M1 Híradójában.

„Az ellenzéket daráló ellenzéknek kellemes előválasztást kívánok, októberben találkozunk” – így üzente meg a baloldali pártoknak Puzsér Róbert, hogy kiszáll az előválasztásból. Nem ez az első alkalom, hogy Puzsér Róbert ki akar szállni. Áprilisban mondta azt először, hogy nem lesz előválasztás, de végül meggondolta magát. Most viszont úgy tűnik,

végleges az elhatározása.

Döntését akkor és most is azzal indokolta, hogy a baloldal nem tartotta be a korábban megkötött megállapodásokat. Most az írta, szerinte a „gyurcsányista-szocialista tárgyalódelegáció inkorrekt módon teljesen ki akarta hagyni az összefogásból az LMP-t és a Jobbikot”.

Puzsér szerint Gyurcsány kiszorítja az ellenzék erőtlenebb szereplőit

A baloldal miatt nem sikerült kidolgozniuk egy közös minimum programot, és szerinte Gyurcsány Ferencék az előválasztás gyakorlati lebonyolítását is meg akarták nehezíteni azért, hogy a választóknak minél kisebb része vegyen részt a voksoláson, ami viszont a DK-nak kedvezett volna.

Puzsér Róbert szerint Gyurcsány Ferencet és a baloldalt csak a pozíciók érdeklik és mindent kitaposnak abból, akit gyengébbnek látnak. Gyurcsány Ferenc pedig kíméletlenül szorítja ki az ellenzék erőtlenebb szereplőit.

Puzsér Róbert kampányfőnöke a Híradónak megerősítette, úgy látják,

a DK szabotálta el a teljes ellenzéki egység létrehozását a fővárosban.

Zaránd Péter szerint Gyurcsány Ferencéknek egyetlen céljuk volt, hogy minél hamarabb Karácsony Gergelyt válasszák meg a baloldal közös városvezető-jelöltjének.

A DK-s Gréczy Zsolt szerint ők mindig tartották magukat az ellenzéki megállapodásokhoz, és most is azon lesznek, hogy minél hamarabb kiválasszák az ellenzék főpolgármester-jelöltjét.

Az LMP szerződést bontott Puzsérral

Puzsér Róbert döntésének hírére az LMP szerződést bontott vele, és úgy döntöttek: kihátrálnak a publicista mögül, mondván, hogy támogatásuk feltétele az volt, hogy a jelölt részt vegyen az előválasztáson. Ez viszont az LMP-ben nem tetszett mindenkinek. A párt budapesti alelnöke szinte azonnal bejelentette lemondását, mert szerinte az LMP-nek nem volt joga felmondani a megállapodást.

A szintén Puzsér Róbert mögött álló Jobbik még gondolkodik. Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke szerint „bohózatba illő helyzet alakult ki”, ami nem tesz jót az ellenzéknek. Egyúttal jelezte, ők csütörtökön döntenek arról, hogy továbbra is kitartanak-e Puzsér Róbert mellett.

A Momentum közben hivatalosan is bejelentette, hogy

a párt is indít egy főpolgármester-jelöltet.

Így Puzsér Róbert helyett, Kerpel Fronius Gábor, a Momentum XIII. kerületi politikusa lesz Karácsony Gergely ellenfele az előválasztáson. A Momentum múlt héten azt is jelezte, érdemes újra átgondolni az áprilisban kötött ellenzéki megállapodásokat is.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezérigazgatója szerint Gyurcsány Ferenc pártja  és a Momentum stratégai szövetséget köthetett egymással, és most a Momentumra hárul az a feladat, hogy felmondja az eddig megkötött ellenzéki megállapodásokat, hogy végül a Gyurcsány Ferenc vezette DK újakat tudjon kötni, a saját érdekei szerint.

A címlapfotó illusztráció.