Választmányt tartott az MSZP

 

Ujhelyi István kapja az MSZP-Párbeszéd lista egyetlen európai parlamenti (EP-) mandátumát – ismertette az MSZP választmányának döntését a testület vezetője szombaton Budapesten.

Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatón közölte, a választmány kétharmados többséggel döntött úgy, hogy fenntartja az EP-lista sorrendjét, amelynek értelmében Ujhelyi István EP-képviselő képviseli a pártot a következő öt évben Brüsszelben.

A közös listát Tóth Bertalan pártelnök vezette, de ő előre jelezte, hogy nem veszi át mandátumát, a lista második helyén állt Ujhelyi István kampányfőnök.

Elmondta, a jelenleg is ülésező választmány az EP-választás eredményét értékeli és üdvözöli azt, hogy a választáson a Fidesznek nem sikerült elérnie célját: nem szerzett kétharmadot.

Kunhalmi Ágnes elmondta, a testület azt is üdvözölte, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által várt nacionalista, szélsőjobboldali fordulat nem történt meg, tovább erősödtek a demokraták, a liberálisok, a zöldek.

A választmányi elnök hangsúlyozta, az MSZP továbbra is a nemzeti együttműködés rendszerének ellenfele és az együttműködésben látja az egyetlen lehetőséget arra, hogy a következő, őszi önkormányzati választáson sikeresen küzdjenek a NER helyi képviselőivel szemben.

Kunhalmi Ágnes szerint az MSZP egységes, elszánt, mindenki tisztában van a választási eredmény súlyával és az MSZP jövőbeni politikai felelősségével is. Világos az MSZP-nek, hogy a magyarországi baloldalnak, a szociáldemokráciának mind szervezeti, mind politikai tartalmi szempontból új alapokra kell helyezkednie – mondta.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke bejelentette, kérésére Bangóné Borbély Ildikó lemondott parlamenti frakcióvezető-helyettesi posztjáról és közös megegyezéssel távozik a párt kommunikációs igazgatója is, Láng Balázs.

Úgy értékelt, az MSZP és a Párbeszéd közös listája kudarcot vallott az EP-választáson, a baloldali szavazók nem ezt a listát támogatták. Hozzátette: az MSZP továbbra is folytatni akarja a megkezdett utat, a karakteres baloldali politika építését és küzdeni fognak azokért a szavazókért, akik „az ellenzéki házi szépségversenyen” más pártot választottak.

Az nem tudja hitelesen képviselni a baloldali politikát, aki baloldali programmal megnyeri a házi szépségversenyt, utána a liberálisoknak tesz ajánlatot az EP-ben – fogalmazott.

A pártelnök elmondta, a választási kudarc ellenére tovább építik a szövetséget a Párbeszéddel, közösen küzdenek az önkormányzati választáson az ellenzék sikeréért.

A múlt vasárnapi EP-választáson az MSZP-Párbeszéd közös listája a várakozásokkal ellentétben a szavazatok csak 6,61 százalékát szerezte meg, amely egy mandátumot jelent.

Reagált a Fidesz a történtekre: az MSZP is folytatja a bevándorláspárti politikát 

Az MSZP is folytatja a bevándorláspárti politikát – reagált a Fidesz-frakció szombaton az MSZP sajtótájékoztatójára, melyen bejelentették, hogy a választmány döntése értelmében Ujhelyi István kapja az MSZP-Párbeszéd lista egyetlen európai parlamenti (EP-) mandátumát.

A Fidesz-frakció reagálásában az áll, „hogy Gyurcsányék mellett a szocialisták is folytatják a bevándorláspárti politikájukat az új Európai Parlamentben”.

Hozzátették: Ujhelyi István a magyar emberek akaratával szembe menve eddig is minden támogatást megadott a brüsszeli bevándorláspárti tervek megvalósításához.