Gyurcsány: A Fidesz elveszítette a kétharmadot

 

Az EP-választáson nem az volt a kérdés, hogy a Fidesz megnyeri-e a választást, hanem az, hogy megszerzi-e a kétharmadot, és a Fidesz elveszítette a kétharmadot – értékelte a vasárnapi szavazás eredményét a Demokratikus Koalíció elnöke.

Gyurcsány Ferenc a párt sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a tavaly április országgyűlési választáshoz képest a Fidesz elveszített egymillió szavazót, a DK pedig az alacsonyabb részvétel ellenére is közel duplájára növelte választói számát. Hangsúlyozta, a Demokratikus Koalíciónak több mint 550 ezer aktív szavazója van, ami visszaigazolja azt, amiért hosszú évek óta dolgoztak. A DK-val egy erősebb Európa még erősebb lesz és Magyarország minden polgára jobban fog járni – jelentette ki.

Budapest, 2019. május 26. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (k), felesége, Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője, Molnár Csaba (b) és Rónai Sándor (j2) a párt mandátumot szerzett képviselői a DK eredményváró rendezvényén a fővárosi Radisson Blue Béke Hotelben az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án. MTI/Bruzák Noémi

Budapest, 2019. május 26.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (k), felesége, Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője, Molnár Csaba (b) és Rónai Sándor (j2) a párt mandátumot szerzett képviselői a DK eredményváró rendezvényén a fővárosi Radisson Blue Béke Hotelben az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án.
MTI/Bruzák Noémi

A politikust a DK szereplése kapcsán úgy fogalmazott: a jó eredmény nem arra felhatalmazás, hogy valakinek nagyobb hangja legyen, hanem arra, hogy több felelőssége. A pártelnök bírálatként azt mondta, hogy a választás nem tud szabad lenni, ha a sajtó nem szabad. Magyarországnak olyan kormánya van, ami ellenőrzése és irányítása alá vonta a sajtót, azt nem tájékoztatásra, hanem „hazug, félrevezető propagandára” használja fel – tette hozzá. Gyurcsány Ferenc a kontinensről beérkező többi eredményt értékelve leszögezte: a választás legfontosabb kérdés eldőlt, az Európai Parlamentben az erősebb Európát akarók lesznek túlnyomó többségben.

Rámutatott, hogy hosszú idő óta ez volt a legmagasabb részvételű EP-választás. Mindezt azzal magyarázta, hogy először jelent meg egy olyan erő a kontinensen, ami nem azt akarta, hogy Európa közösen lépjen fel, hanem nacionalista, helyenként populista módon vissza akart vonulni a nemzetállami keretek közé.

Valós küzdelem alakult ki az erősebb Európát akarók és az Európát bomlasztani akarók között és azok győztek, akik nagyjából úgy gondolkodnak, mint a DK – jelentette ki. Ez az este az Európai Egyesült Államokat, vagy ahogy mások mondják, az erősebb, föderatívabb Európát akarók igazi ünnepe – fogalmazott.

Az utána felszólaló Dobrev Klára, a DK listavezetője úgy fogalmazott: az eredmény nagyon komoly felelősséggel jár. Azt mondta, hogy a DK politikusai azt az Európát akarják képviselni, amely megteszi az első lépéseket az Európai Egyesült Államok létrehozása felé. Kijelentette, a választás végeredménye világossá tette, hogy még erősebben kell képviselniük a jövő generáció ügyét, a környezetvédelem európai ügyét. A listavezető megígérte, hogy mindent megtesznek a klímakatasztrófa elhárításának érdekében.

Gyurcsány Ferencet arról kérdezték, hogy a DK vált-e a vezető ellenzéki párttá. Azt felelte, hogy a küzdelem nem az Orbánnal szemben álló ellenzéki pártok között zajlik, ők ugyanis azzal a Fidesszel szemben akarnak többségbe kerülni, ami „tönkretette hazánkat”. A pártelnök azt mondta, örül annak, ha olyan párt küldhet képviselőt az EP-be, ami a Fidesszel szemben fogalmazza meg az Európapárti programját.

A Demokratikus Koalíció a választási eredmény 99,9 százalékos feldolgozottsága alapján a szavazatok 16,26 százalékát szerezte meg és négy képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe. A párt listájának első négy helyezettje: Dobrev Klára, Molnár Csaba, Rónai Sándor és Ara-Kovács Attila.