Szijjártó: Minél több magyar nyilvánítsa ki véleményét a szavazáson

 

Ha Magyarországon nagy többsége lesz a bevándorlás-ellenes álláspontnak a vasárnapi választáson, akkor hétfő reggeltől az Európai Unió jövőjéről szóló vitákban sokkal eredményesebben tudja a Fidesz-KDNP képviselni azt az álláspontot, hogy „nekünk van egyedül jogunk, magyaroknak eldönteni azt, hogy ki jöhet be az országba és kikkel akarunk itt együtt élni” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Fidesz-aktivisták előtt Budapesten vasárnap.

Szijjártó Péter reményét fejezte ki, hogy magas – a legutóbbi EP-választáshoz képeset sokkal magasabb – lesz a részvétel a vasárnapi EP-választáson, a lehető legtöbb magyar ember elmegy és elmondja véleményét, így a bevándorlás-ellenes álláspont egyértelmű, fölényes győzelmet arat majd.

„Minél egyértelműbb lesz a Fidesz-KDNP támogatottsága, annál hatékonyabban és eredményesebben tudjuk érvényre juttatni ezt az álláspontot” – tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a bevándorláspárti és a bevándorlás-ellenes álláspont közti vitában való győzelem azon múlik, mennyire tudnak győzni a bevándorlás ellenes erők Európa különböző országaiban és Magyarországon.

A magyar emberek már háromszor világossá tették – nemzeti konzultációban, népszavazáson és parlamenti választáson – hogy nem akarnak bevándorlókat látni Magyarországon és Európában – mondta.

Hozzátette: vasárnap újra világossá kell tenni ezt, mert hétfő reggeltől a viták során az dönt majd, hogy „ki milyen támogatottságot fog otthonról hozni”.

A címlapfotó illusztráció.