Orbán Viktor reméli, a bevándorlást ellenzők egész Európában megerősödnek

 

Orbán Viktor miniszterelnök azt reméli, hogy az európai parlamenti (EP-) választáson a bevándorlást ellenző erők egész Európában megerősödnek, és a bevándorlást ellenző politikai vezetők jutnak jóval nagyobb szerephez a következő öt évben.

„A részvétel tekintetében is és az esélyeket tekintve is több vagyok, mint bizakodó” – mondta a kormányfő, a Fidesz elnöke vasárnap reggel újságíróknak, miután az EP-választáson leadta szavazatát Budapesten, a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában kialakított szavazókörben.

Orbán Viktor – aki felesége, Lévai Anikó társaságában érkezett voksolni – kifejtette: a 2014-es EP-választás óta sokat változott a világ elsősorban a migránsválság miatt, és úgy érzi, hogy az emberek ezért a mostani szavazáson nagyobb arányban fognak részt venni. Buzdított is, hogy minél többen voksoljanak.

Kiemelte továbbá, hogy mivel listás választásról van szó, egyértelműen tudni lehet majd, melyik politikai erő mögött milyen arányban állnak a magyar választók, ezért szerinte ez a magyar belpolitikát is meghatározó választás. „Nagyon szeretném, ha hosszú éveken keresztül hivatkozhatnánk arra a választási eredményre, amelyet ma érünk el” – tette hozzá.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A miniszterelnök kérdésre arról is beszélt, hogy Magyarországnak világos az álláspontja: elutasítja a bevándorlást, és olyan európai uniós vezetőket szeretne, akik szintén megállítani és nem pedig menedzselni akarják azt.

Kijelentette, a migrációt megállíthatónak tartja – szárazföldön és tengeren egyaránt –, de számos politikus, különösen Nyugat-Európában, arról akarja meggyőzni az embereket, hogy ez nem lehetséges.

Orbán Viktor szerint a migráció témája átszervezi az európai uniós politikai spektrumot, a hagyományos pártcsaládok nem fognak ugyanolyan szerepet játszani a jövőben, mint az utóbbi években. Azt, hogy ki kivel fog együttműködni, a jövő nagy kérdésének nevezte.

Arra a felvetésre, hogy egy korábbi lapinterjúban arról beszélt, Európában az osztrák modellt kellene követni, a kormányfő úgy reagált: „most már az olaszra nyergeltem át”, mert az osztrák megszűnt. Azt kívánta ugyanakkor Sebastian Kurz osztrák kancellárnak – utalva az ottani kormánykoalíció közelmúltbeli felbomlására –, hogy legyen úrrá a helyzeten, és ha ez sikerül neki, akkor „ő egy nagy kancellárja lesz Ausztriának”.

„A bevándorlást meg kell állítani” – hangsúlyozta a kormányfő a közösségi oldalán közzétett videójában is.

A kormányfő közösségi oldalán nem sokkal később újabb videó jelent meg.

A kormányfő a budapesti józsefvárosi Fidesz-aktivisták körében forgatott videóban a vasárnapi európai parlamenti választásokra utalva azt mondta: „változást nem a politikusok, hanem a választópolgárok tudnak elérni, most vagy legközelebb öt év múlva.”

Szavazásra buzdítva hozzátette: „ne szalasszuk el a lehetőséget.