DK: Nagy esély van rá, hogy három mandátumot szerez a párt

 

Fő ellenfelünk a Fidesz, a nagyobbik kormánypártot kell legyőzni, attól kell mandátumokat elvenni – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti (EP-) választási listájának vezetője szombaton Budapesten, az ellenzéki párt kampányát lezáró sajtótájékoztatóján.

Dobrev Klára úgy értékelt, hogy komoly sikereket értek el. A felmérések szerint legfontosabb programpontjukat, az európai egyesült államok megvalósítását már az ellenzéki szavazók több mint 72 százaléka támogatja – mondta.

Hozzátette, emberek százezrei értik meg, hogy „az orbáni Európa-ellenességgel” szemben nincs más út, mint amit a DK kínál: egy erős Európába kell tartani. A listavezető azt nevezte a legfontosabb eredménynek, hogy sok embert meg tudtak győzni ennek a nézetnek a támogatásáról.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listavezetője pártja kampányzáró rendezvényén (Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd)

A kampány előtt még csupán egyetlen mandátumot jósoltak a DK-nak, egy friss kutatás szerint azonban ennek az ellenzéki pártnak van a legnagyobb esélye arra, hogy hármat is szerezzen – hangoztatta Dobrev Klára. Úgy fogalmazott, hogy a Fidesztől „fognak elvenni” EP-képviselői helyet, ezért arra biztatta a szavazókat, hogy az ő listájukat, a 6-os számút válasszák.

A DK listavezetője szerint „pontosan lehet látni, hogy Orbán Viktor Európában egy vesztes”, aki vasárnap is vereséget szenved, mert szövetségesei elhanyagolható kisebbségbe kerülnek majd az EP-ben. A kérdés, hogy a magyarok hozzákötik-e a sorsukat a miniszterelnökéhez, vagy elvágják magukat tőle – hangoztatta.

Dobrev Klára közölte, hogy több mint 380 települést jártak be a DK politikusai a kampány során. Úgy értékelt, hogy az elmúlt hónapokban mind ők, mind a párt tagjai, aktivistái hihetetlen lelkesedéssel dolgoztak.

Külön méltatta a DK online tevékenységét. Azt mondta, tudatosan arra helyezték a hangsúlyt, mert szavai szerint egy ellenzéki pártnak kevés lehetősége nyílik a kampányolásra.

A kemény munka hétfőn folytatódik; akkortól más feladataik lesznek, azonban legalább ugyanennyire határozottan kell dolgozniuk – jelentette ki Dobrev Klára.