LMP: Az uniót ki kell szabadítani a nagyvállalatok rabságából

 

Az LMP küldetésének tartja az Európai Unió kiszabadítását azoknak a nagyvállalatoknak a rabságából, amelyek rabul ejtették a közösség fő döntéshozó szerveit – mondta az ellenzéki párt európai parlamenti (EP-) választási listavezetője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Vágó Gábor úgy fogalmazott, a profithajhász nagyvállalatok alacsony szinten tartják a környezetvédelmi- és munkaügyi szabályozást, és ezért történik például a klímaváltozás.

Példaként említette, hogy a száz legnagyobb vállalat felelős az üvegházhatású gázok kibocsátásának kétharmadáért. „Ők azok, akik a negyedéves profitjuk érdekében tönkreteszik a bolygót” – mondta, majd hozzátette, Európa gazdasági és társadalmi kettészakadása szintén a nagyvállalatoknak tudható be.

Kiemelte, az LMP azt szeretné elérni, hogy Magyarországon ne a nagyvállalatok diktálják a stratégiai partnerségi szerződéseket a kormánynak. „A kormány ne legyen a nagyvállalatok csicskása” – fogalmazott.

Ezért mondjuk azt, hogy „Európa vagy zöld lesz, vagy nem lesz” – ismételte meg a politikus pártja választási jelmondatát. Demeter Márta, az LMP társelnöke, a párt másik EP-képviselőjelöltje szerint a kormány nem kíván tenni semmit a „tömeges kényszerű kivándorlás ellen”.

Hangsúlyozta, a legfrissebb felmérések szerint 610 ezer magyar él külföldön, akiknek 70 százaléka megélhetési problémák miatt hagyta el az országot.

Az ellenzéki politikus tragikusnak nevezte, hogy legalább ugyanennyi fiatal tervez külföldön munkát vállalni. Emlékeztetett, az LMP éppen ennek megakadályozására kezdeményezte, hogy az uniós pénzekből a jövőben ne a külföldi nagyvállalatokat, hanem a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások kapjanak támogatást.