Halász: Példátlan, hogy az ellenzék a bűncselekménnyel vádolt Czeglédy oldalára állt

 

Példátlan, hogy az ellenzék a köztörvényes bűncselekménnyel vádolt Czeglédy Csaba oldalára állt a bírósággal szemben azzal, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén az általuk delegált tagok visszautasították a bíróság kérését és nem függesztették fel az európai parlamenti képviselőjelölt mentelmi jogát – mondta a Fidesz frakciószóvivője szombati sajtótájékoztatóján Debrecenben.

Halász János hangsúlyozta: az NVB ellenzék által delegált tagjai méltatlanná váltak megbízatásukra, ezért csütörtökön felszólították őket, hogy mondjanak le tisztségükről, ellenkező esetben nyilvánosságra hozzák, hogy kik „falaztak” ahhoz, hogy Czeglédy Csabával szemben ne folytatódjon a büntetőeljárás.

Halász János a sajtótájékoztatón megnevezte az NVB ellenzéki tagjait. Elmondta: a Demokratikus Koalícióból (DK) Avarkeszi Dezső állt egy köztörvényes bűnöző oldalára a bírósággal szemben. Hozzátette: Czeglédy Csaba a párt elnökének, Gyurcsány Ferencnek és feleségének, a DK EP-listáját vezető Dobrev Klárának az ügyvédje.

„Czeglédy a mentelmi jogát is annak köszönheti, hogy Gyurcsányék európai parlamenti képviselőjelöltté tették, hogy így megúszhassa a büntetőeljárást” – fogalmazott a Fidesz frakciószóvivője.

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) Litresits Andrást delegálta az NVB-be – közölte Halász János, hozzátéve, hogy a szocialisták érdeke is az, hogy Czeglédy Csaba „amíg lehet, hallgasson”, hiszen nemcsak a DK, hanem az MSZP kampánypénzeit is ő intézte.

A Jobbik Borbély Andreát, a Lehet Más a Politika (LMP) Bodolai Lászlót, a szocialistákkal közös EP-listát állító Párbeszéd Fazekas Tamást, a Momentum G. Szabó Dánielt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Gönczi Gergelyt, a Mi Hazánk Mozgalom pedig Csáki Mariannát delegálta az NVB-be – sorolta Halász János, hozzáfűzve, hogy szavazatukkal valamennyien egy köztörvényes bűnöző mellé álltak.

A frakciószóvivő emlékeztetett: Czeglédy Csaba ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emeltek vádat, a DK európai parlamenti képviselőjelöltje a gyanú szerint több mint hatmilliárd forintot tüntetett el.