Egy hétig lehet delegáltakat bejelenteni a szavazatszámláló bizottságokba

 

Már csak egy hét áll az európai parlamenti választáson induló pártok rendelkezésére, hogy bejelentsék delegáltjaikat a szavazatszámláló bizottságokba. Eddig csak valamivel több mint ezer delegáltat jelentettek be a pártok.

A jogszabály szerint a választási bizottságoknak a választott tagokon felül a választáson listát állító pártok által delegált tagjai is vannak.

A szavazatszámláló bizottságokba – országosan 10 277 bizottságba – és az egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba két-két tagot küldhetnek a listát állító pártok. A közösen listát állító pártok közösen küldhetnek két-két tagot a bizottságba.

Kilenc lista indul az EP-választáson

Az EP-választáson kilenc lista indul: MSZP-Párbeszéd, Magyar Kétfarkú Kutya Párt, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Fidesz-KDNP, Momentum Mozgalom, Demokratikus Koalíció, Mi Hazánk Mozgalom, Magyar Munkáspárt, Lehet Más a Politika. Így a pártok a szavazatszámláló bizottságokba összesen mintegy 185 ezer delegáltat jelenthettek volna, illetve jelenthetnek be.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint azonban csak valamivel több mint ezer delegáltat jelentettek be eddig a pártok. A szavazatszámláló bizottságokba delegált tagokat május 17-én 16 óráig lehet bejelenteni.

A pártoknak érdekük, hogy valamennyi választási szervbe delegáljanak tagot, mivel így saját megbízottjaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról, ellenőrizhetik, és részt vehetnek az esetleges vitás kérdések eldöntésében.

A szavazatszámláló bizottságok választott és megbízott tagjainak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A párt által megbízott tag a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutó személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem másnak nem adhatja ki.

Öttagúak a szavazatszámláló bizottságok

Az EP-választás hivatalos eredményét a szavazatszámláló bizottságok által kiállított jegyzőkönyvek alapján állapítja meg az NVB. Így a választáson induló valamennyi párt a delegáltjain keresztül közvetlenül követheti az eredmény megállapítását.

A szavazatszámláló bizottságok öttagúak. A bizottságoknak három olyan tagja van, akikről még az országgyűlési választások előtt döntött a helyi képviselő-testület. A működőképességhez legalább öt tag kell, így ha a pártok delegáltjaival együtt sincs meg az öt tag, akkor póttagokat hívnak a testületbe. (E póttagokat korábban ugyancsak a képviselő-testület választotta meg.)

Az EP-választáson listát állító pártok egy-egy tagot delegálhatnak a Nemzeti Választási Bizottságba is, ezt valamennyi párt meg is tette. Az EP-listaállítás jogán történő delegálás lehetősége nem vonatkozik azokra a pártokra, amelyek az országgyűlési frakció jogán már delegáltak tagot a testületbe.