Orbán Viktor: Magyarország a déli határszakaszán Ausztria határát is védi

 

Orbán Viktor miniszterelnök Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárral, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökével tárgyalt hétfőn Budapesten.

Orbán Viktor a közös nemzetközi sajtótájékoztatón azt mondta: Heinz-Christian Strachéra és a pártjára volt szükség ahhoz, hogy az osztrák álláspont bevándorlásellenessé változzon és szimpátiával figyelje a magyar határvédelmet. Megjegyezte, a korábbi baloldali osztrák kormány mindent megtett azért, hogy

Magyarország ne tudja megépíteni a déli határkerítést,

a jobboldali kormánnyal azonban ez a helyzet megváltozott.

Arról is beszélt, hogy szeretnék, ha olyan változások történnének Európában, mint amilyenek Ausztriában történtek. Ha Ausztriában lehetséges, hogy a jobbközép kormányzópárt együttműködik a jobboldali, hazafias párttal, miért ne történhetne meg ez európai szinten is – vetette fel a kormányfő, úgy fogalmazva, hogy ami Bécsben működik, az Brüsszelben is működőképes lehet.

Az európai baloldalt reménytelenül bevándorláspártinak minősítette, jelezve, hogy ha a jobbközép pártok ezzel a baloldallal működnek együtt, előbb-utóbb kompromisszumokat kell kötniük, ezért mi az európai nagykoalíció helyett a jobbra való nyitás lehetőségének a megfontolását is napirenden akarjuk tartani.

Elsőbbséget kell adni a keresztény kultúrának

A baráti találkozón egyetértés volt abban is, hogy a keresztény kultúrának elsőbbséget kell adni az országaikban, a nők tisztelete, a szólás- és vallásszabadság, valamint a választójog egyenlősége ugyanis csak a keresztény kultúrkörben tartható fenn – mondta Orbán Viktor.

A magyar-osztrák kétoldalú kapcsolatokat rendezettnek és sikeresnek értékelték, és kiálltak a gazdasági együttműködés fejlesztése mellett – közölte a tárgyalásról a miniszterelnök, aki két, gazdaságilag sikeres ország együttműködésére számít.

Szerinte az európai baloldal gazdasági kérdésekben szocializmust hirdetett meg, ami – mondta – adóemelésekkel, bürokráciával és eladósodással jár együtt. Magyarország élt már szocialista gazdasági rendszerben, nem vált be, szeretnénk, ha Brüsszelben sem próbálkoznának ezzel” – jelentette ki.

A magyar kormány nem támogathatja Webert

A néppárti Manfred Weber jelöltségét firtató kérdésre Orbán Viktor azt felelte: a magyar kormány és vezetője nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy olyan embert támogat európai bizottsági elnöknek, aki eleve bejelenti, hogy ő köszöni szépen, nem tart igényt a magyarok szavazataira.

Manfred Weber azt találta mondani, hogy a magyarok szavazatával nem kíván európai bizottsági elnök lenni – idézte az európai néppárti (EPP) politikus szavait a kormányfő, aki ezt egy

súlyos álláspontnak,

a választók tiszteletére vonatkozó elv megsértésének nevezte.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, a kampány alapján úgy látja, a brüsszeli bizottsági elnöki posztra jelölt politikusok – az úgynevezett csúcsjelöltek – alkalmatlanok a testület vezetésére. Arra számít, hogy egy bonyolult tárgyalássorozat előzi majd meg a leendő elnök megválasztását.

Keressük a megfelelő jelöltet – mondta, megjegyezve: itt van végre egy pont, ahol egyetértünk Weber úrral, nem lenne helyes, ha a magyarok szavazatával lenne bizottsági elnök.

Szavai szerint jelenleg ugyan a bevándorláspárti politikai erők, ahová a baloldalt és az EPP nagyobbik részét sorolta, erős pozíciókkal rendelkeznek, de a bevándorlásellenesek – az EPP jobboldala és az ettől jobbra álló politikai mező, a hazafias pártok – megerősödése kiegyensúlyozottabb helyzetet fog eredményezni.

Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy az Európai Tanácsban nőni fog azok száma, akik a néppárt jobbszárnyához vagy az attól jobbra eső pártokhoz tartoznak.

Minden döntéssel megvárják az EP-választást

A Fidesz néppárti tagságáról szólva megerősítette: a Fidesz nem tudja elképzelni a helyét egy olyan EPP-ben, amelyben a bevándorláspárti erők vannak többségben, ezért is kellett felfüggesztenünk a tagsági jogainkat, hogy megvárjuk, a választás után merre fordul a néppárt. A jobbra nyitás – amit a Fidesz képvisel – azonban kisebbségben van az EPP-ben – jelezte, majd kijelentette: ha a Fidesznek van joga stratégiai kérdésben kisebbségben maradnia az EPP-ben, akkor azt fogja tenni, ha azonban a pártcsalád intoleránssá válik, akkor természetesen máshol kell keresnünk a helyünket.

Hangsúlyozta ugyanakkor, minden döntéssel megvárják az európai parlamenti (EP-) választást. Ezért nem kaptak meghívást például a Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes által szervezett milánói politikai találkozóra sem, mert az EP-választási eredmény ismerete nélkül nem szeretnének sehova elmenni – mondta.

A lisszaboni szerződés újratárgyalásával kapcsolatban azt közölte: talán más okokból, mint a kezdeményezést bejelentők, de ő is örülne, ha a szerződés kérdését ki lehetne nyitni, a hatályos szerződésbe ugyanis bele vagyunk kényszerítve.

A magyar-osztrák együttműködést érintő kérdésre a miniszterelnök megjegyezte: noha vannak érdekellentétek, azok

jó szándékkal és intellektuális erővel kezelhetők.

Álláspontja szerint minden ilyen kérdésben – köztük az alsóbbrendű utak határzárának ügyében – képesek lesznek megoldásokat találni. A családi pótlék ügyében például úgy határoztak, az európai bírósági döntés után tűzik napirendre a témát, a határátkelőhelyek ügyét pedig közös bizottságok próbálják orvosolni.

A sajtótájékoztató végén Orbán Viktor közölte: számon tartják, mely pártok és mely személyek álltak ki a magyarok mellett az európai baloldal által Magyarország ellen indított támadásokkor. Az FPÖ látványosan, egyértelműen kiállt Magyarország mellett, és ezt mi nem fogjuk elfelejteni – tette hozzá.

Föderális Európára van szükség 

Nem centralizált, szövetségi állami jellegű, hanem föderális Európára van szükség, amely a keresztény értékeket szem előtt tartja és képes önmagát megvédeni – mondta az osztrák alkancellár. Heinz-Christian Strache kiemelte, több összetartásra és több elfogadásra volna szükség Európában, és azt szeretnék, hogy egyenrangú felekként, tisztelettel bánjanak egymással az európai pártcsaládon belül az egyes országok pártjai.

Véleménye szerint Európa jelenleg súlyosan megosztott, mert zabolátlan határnyitás történt,

terrorista merénylőket importáltak,

ezért tehetetlenség és félelem alakult ki a lakosság körében”. Európa nyugati részében a téves politikai folyamatok zajlanak, a felelőtlen „Willkommenskultur” miatt „lopakodó iszlamizáció és lakosságkiszorítás” zajlik – fogalmazott az osztrák alkancellár.

Orbán Viktor miniszterelnök és Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Strache, aki az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke is meggyőződését fejezte ki, hogy az európai uniós választások után a hazafias pártok erősödni fognak, első ízben hazafias európai frakció is létrejöhet, és akár többséget alkothat. Ezért az Európai Néppártnak felül kellene vizsgálnia a saját kirekesztő politikáját a hazafias pártokkal szemben – jelentette ki a politikus.

Strache azt hangoztatta, Ausztria és Magyarország mindig is egészen különleges kapcsolatot ápolt egymással, összeköti őket a közös történelem és a szoros gazdasági kapcsolatok.

Ausztria a második legfontosabb kereskedelmi partnere volt Magyarországnak 2017-ben

Ausztria a teljes kereskedelmi volumen szempontjából 2017-ben a második legfontosabb kereskedelmi partnere volt Magyarországnak, Magyarország pedig a hetedik legfontosabb exportpiac Ausztria számára. Németország után Ausztriának van a legtöbb leányvállalata Magyarországon, ezért fontos a kiszámítható és biztos beruházási légkör, a stabilitást pedig Orbán Viktor garantálja – emelte ki a politikus.

Közölte, intenzív az együttműködés az infrastruktúra és a határvédelem területén is, Magyarország és Ausztria közösen, a határon átnyúlóan küzd a bűnözés, az illegális migráció, és az emberkereskedelem ellen, amihez szükséges a jó együttműködés az EU külső határainak védelmében is.

Köszönetet mondott Orbán Viktornak, amiért a migrációs válság során megmutatta, milyen felelősségteljesen védi az EU szerződésének szellemében a külső határokat. Ez

új gondolkodásmódot indított el Európában,

amelynek segítségével sikerült megállítani az illegális migrációt – mondta az osztrák alkancellár.

Arra az újságírói felvetésre, hogy az FPÖ-re szélsőjobboldali pártként utalnak, azt mondta, a politikai baloldal intoleráns a másként gondolkodókkal szemben, és mindent szélsőjobbnak minősítenek, ami nem balos.

Az Osztrák Szabadságpárt nem szélsőséges, hanem jobbközép, jobboldali, és elutasítanak mindent, ami a fasizmushoz, a nemzeti szocializmushoz és az antiszemitizmushoz kötődik – mondta.