Újra bevezetné a vegyes indexálást a nyugdíjemelés kiszámításakor a DK

 

A Demokratikus Koalíció csütörtökön együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesülettel.

Az aláírást követő budapesti sajtótájékoztatón a DK EP-listavezetője elmondta, újra bevezetnék a vegyes indexálást a nyugdíjemelés kiszámításakor.

Dobrev Klára hangsúlyozta, hogy korábban a baloldali kormányok is ezt a rendszert alkalmazták, vagyis amikor magasabbak voltak a bérek, akkor nőttek a nyugdíjak is, de amikor az országnak gazdasági problémái voltak, például a válság idején, akkor a nyugdíjak értéke is csökkent. Az Orbán-kormány által használt rendszer azonban arra ítélte a nyugdíjasokat, hogy stagnáló, inkább romló életszínvonalon éljenek – tette hozzá.

A megállapodás többi eleméről szólva közölte, az Európai Parlamentben is azon dolgoznak majd, hogy a nyugdíjasok képviselői eljussanak a döntéshozókhoz. Az egyezményben emellett szerepel az európai uniós minimálnyugdíj bevezetése és az uniós államok nyugdíjszámítási és nyugdíjszabályozási rendszereinek harmonizációja.

Az államnak ezek mellett fokozott szerepet kell vállalnia az idősek ellátásában, például az idősotthonokban, a szociális ellátórendszerben és a házigondozási rendszerben – mondta az EP-listavezető. Karácsony Mihály, a szervezet elnöke is a vegyes indexálás mellett foglalt állást. Arra is kitért, hogy a nyugdíjasok és a döntéshozók közötti kapcsolatot intézményesíteni kell.

Fidesz: Gyurcsányék elvettek egy havi nyugdíjat az idősektől

A Fidesz szerint „Gyurcsányné” is csak át akarja verni a nyugdíjasokat, mint korábban Gyurcsányék, akik bármit ígértek az időseknek, az ellenkezőjét csinálták.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) EP-listavezetője együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesülettel. Dobrev Klára ezt követően azt mondta, az Orbán-kormány által használt rendszer arra ítélte a nyugdíjasokat, hogy stagnáló, inkább romló életszínvonalon éljenek.

A Fidesz a közleményében azt írta, Gyurcsány Ferenc és kormánya elvett egy havi nyugdíjat az idősektől, rezsiemeléssel és élelmiszeráfa-emeléssel sújtották őket, a nyugdíjakat pedig hagyták elértéktelenedni.

„Ha rajtuk múlna, akkor megint megszorítások várnának a nyugdíjasokra, mert ők a pénzt inkább a bevándorlók betelepítésére fordítanák” – olvasható a közleményben.