MSZP–Párbeszéd: Az emberekről szóló, erős EU-ra van szükség

 

A benne élő emberekről szóló, erős Európai Unió mellett foglaltak állást az MSZP és a Párbeszéd vezetői kedden Budapesten, Magyarország uniós tagságának 15. évfordulója alkalmából.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, a két párt közös európai parlamenti (EP-) listájának vezetője sajtótájékoztatón azt mondta, 15 évvel ezelőtt a magyaroknak az volt az álma, hogy egy olyan közösséghez tartozzanak, ahol a nyugati életszínvonalat közelítik, ahol szabad a gondolkodás, a sajtó, a tanulás, a jog védi az állampolgárokat, a kormányok számonkérhetők.

Ez az álom nem valósult meg, amit ma látunk, az ennek az ellenkezője – értékelt.

„Nem szól másról a magyar kormányzat uniós tagsága, minthogy hogyan tudják lenyúlni az uniós támogatásokat, ezzel akadályozva meg a Magyarországon élő emberek felzárkóztatását” – fogalmazott.

Tóth közölte, a Párbeszéddel közösen küzdeni fognak a magyar polgárok álmainak megvalósításáért és azért is, hogy Európát meg tudják változtatni, hogy Európa a benne élő emberekről szóljon, hogy jöjjön létre a szociális Európa.

Kitért arra, hogy szerdán, május elsején országszerte 86 helyszínen ünnepelik együtt a magyar emberekkel a munka ünnepét.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke szerint Magyarország 15 évvel ezelőtti uniós csatlakozása kárpótlás is az ország fájdalmas múltjára. Úgy folytatta: Ady kompországa révbe ért, Magyarország végre megmutatta, hogy a Nyugathoz tartozik. Az ellenzéki politikus közölte, Orbán Viktor és kormánya nem becsüli ezt a közösséget, szét akarja verni a közösség szolidaritását. A magyar kormány el akarja lopni a közösség javait.

Elmondta, az MSZP–Párbeszéd erős Európáért fog küzdeni, egy olyan Európáért, amely megtartja az alapértékeket, és nem Oroszországhoz, Putyinhoz „dörgölőzik”.

A sajtótájékoztató végén a két pártvezető, valamint a közös EP-listán szereplő néhány politikus uniós zászlót mintázó tortával ünnepelte az ország uniós tagságát.

Fidesz: Európát a bevándorláspártiak veszélyeztetik

A Fidesz-frakció véleménye szerint Európát a bevándorláspárti brüsszeli bürokraták, a szocialisták és a többi bevándorláspárti párt veszélyezteti, mert migránsokkal akarják elárasztani a kontinenst. A nagyobbik kormánypárti frakció ezt arra reagálva közölte, hogy Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke Magyarország uniós tagságának 15. évfordulója alkalmából a benne élő emberekről szóló, erős Európai Unió mellett foglalt állást.

A Fidesz-frakció közleményében azt írta, a magyar emberek ma is elkötelezettek Európa és az Európai Unió mellett. A bevándorláspártiak azonban le akarják cserélni Európa népességét, keresztény kultúráját, fel akarják számolni az európai nemzetek identitását és szuverenitását – közölték.

Hozzátették: egy Brüsszelből vezérelt és migránsokkal teli EU-t akarnak, de ez nem erősíti, hanem gyengíti és végképp tönkreteszi Európát. Ezért a május 26-i európai parlamenti választáson meg kell állítani a bevándorláspárti erőket – hangsúlyozták.

A címlapfotó illusztráció.