Bangóné a Fidesz támogatottságáról: Sok a patkány Magyarországon

 

Sok a patkány Magyarországon – ezt a választ adta a szocialista Bangóné Borbély Ildikó egy interjúban arra a kérdésre, hogy szerinte miért nő a Fidesz támogatottsága. Az MSZP-s politikus az ATV-ben azt is mondta: a patkányok és a kormánypárt támogatói közötti áthallást mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja. A nyilatkozat miatt később a közösségi oldalon kellett magyarázkodnia. A Fidesz szerint a politikusnak azonnal távoznia kell a közéletből – közölte az M1 Híradója.

Patkánytéma – így nevezte Bangóné Borbély Ildikó a Fidesz támogatottságára vonatkozó kérdést az ATV-ben. A szocialista politikust arról kérdezték, szerinte miért nő a kormánypártok támogatottsága, amire Bangóné Borbély Ildikó minden előzmény nélkül azt a választ adta, hogy

szerinte Magyarországon sok a patkány.

„Meg sem fordult a fejemben, hogy szavazókat összefüggésbe hozzak a patkányinvázióval” – néhány órával később már így magyarázkodott a közösségi oldalon. Szerinte „patkányhelyzet persze ettől még van, és ezt a krízist azonnal kezelni kell. Erről beszéltem az ATV-ben is. Ha valaki ennek ellenére is megbántódott, akkor bocsánatot kérek”.

Csakhogy a szocialista politikustól az ATV műsorvezetője közvetlenül a kijelentése után kérdezte meg, hogy van-e áthallás a patkányok és a kormánypárt támogatói  között. Bangóné Borbély Ildikó mégsem visszakozott.

Mindössze annyit mondott: mindenki úgy értelmezi a mondottakat, ahogy akarja.

Az M1 Híradója szerette volna megkérdezni az MSZP-s Kunhalmi Ágnest, egyetért-e párttársa nyilatkozatával és a szocialisták közül mások is patkányként tekintenek-e a választópolgárok egy részére, válaszadás helyett otthagyta a sajtótájékoztatót. Arra hivatkozott, hogy csak a meghirdetett témában válaszolnak.

Bangóné Borbély Ildikó mondatait Gyurcsány Ferenc felesége sem akarta kommentálni. Dobrev Klára annyit mondott: tőle biztosan nem hallanak hasonlót.

Az LMP társelnöke szerint a választópolgárok és a patkányok összemosása akkor is elfogadhatatlan, ha ennek csak a lehetősége merült fel.

Fidesz: Bangóné távozzon önként a magyar közéletből!

A magyar közéletből való távozásra és parlamenti mandátuma visszaadására szólította fel a Fidesz frakcióvezetője Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselőt.

Kocsis Máté szerint teljesen egyértelmű, ami elhangzott, ezt egyféleképpen lehet csak érteni, az ellenzéki politikus lepatkányozta a Fidesz szavazóit – mondta a frakcióvezető.

Ha Bangóné Borbély Ildikó önként nem adja vissza a parlamenti mandátumát, akkor az MSZP illetékes testületeinek kell visszahívnia, a magyar közélet nem teheti elfogadottá a választókkal szemben ezt a hangnemet – jelentette ki.