Tovább folytatódott az ellenzéki adok-kapok

 

Puzsér Róbert hétfőn közölte, felfüggeszti a tárgyalásokat Karácsony Gergellyel, és csak akkor lesz előválasztás, ha a teljes ellenzék összefog. Hétvégén ugyanis négy baloldali párt bejelentette, felosztották egymás között a fővárosi kerületeket, az együttműködésből viszont kihagyták az LMP-t és a Jobbikot is. Karácsony úgy kommentálta a történteket, hogy „véget kellett vetni a töketlenkedésnek”. A négypárti együttműködéssel az ellenzék ellehetetlenítette a főpolgármesteri előválasztást.

„Az ellenzéki pártoknak meg kellene válogatni az egymással kapcsolatos kritikáikat” – mondta Karácsony Gergely az ATV-ben. Azután fogalmazott így a főpolgármester-jelölt, hogy Puzsér Róbert bejelentette, csak akkor lesz előválasztás, ha a Jobbikkal és az LMP-vel közösen lesz összellenzéki együttműködés a kerületekben. Karácsony szerint ők méltányos ajánlatot tettek és még idejében cselekedtek.

Az LMP és a Jobbik támogatását élvező Puzsér Róbert kampányfőnöke az M1-nek úgy fogalmazott, hogy Karácsony Gergely megszegte ígéretét. Pártja, a Párbeszéd, illetve az MSZP, a DK és a Momentum ugyanis úgy osztotta fel egymás között a budapesti kerületeket, hogy abból az LMP-t és a Jobbikot teljesen kihagyták – hangzott el az M1 Híradójában.

Puzsér Róbert nem sokkal később a Hír TV-nek már azt mondta, biztos, hogy elindul a főpolgármester-választáson. Szerinte ez a négy párt valójában nem is akar hatalomra kerülni, csak azért osztották fel egymás között a budapesti kerületeket, mert a vezető ellenzéki pozícióért hajtanak.

Közben az LMP-s Vágó Gábor az ATV-ben arról beszélt, hogy harmonikussá kell tenni a viszonyt pártjuk és az általuk támogatott jelölt, Puzsér Róbert között.

Keresztes László Lóránt, a párt társelnöke kedden ismét elfogadhatatlannak nevezte a fővárosi ellenzéki részösszefogást. Szerinte ez csak egy „pozícióharc”, ami a fizetésekről szól.

Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes viszont azt mondta, hogy aki jön, az jön, aki pedig nem, az kimarad, és magára vonja a választók haragját, hiszen az LMP és a Jobbik szavazói is összefogáspártiak. Hozzátette, hogy szerinte az LMP-nek először rendezni kellene a sorait Puzsér Róberttel. A Jobbikról pedig azt mondta, hogy annyi szavazót veszítettek Budapesten, hogy nincs is értelme velük tárgyalni.

Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője a Kossuth Rádióban arról beszélt, az, hogy a baloldal kihagyta a szövetségkötésből a Jobbikot és az LMP-t, azt is jelenti, hogy nincs valódi esélye az ellenzéknek arra, hogy a 2014-esnél jobb eredményt érjen el az őszi önkormányzati választáson. Szerinte a négypárti együttműködéssel az ellenzék ellehetetlenítette az előválasztást.