Szánthó: Az európai demográfiai probléma valós, de azt a liberálisok erőszakolták ki

 

Az 5. Európai Migrációs Fórumon, Brüsszelben Dimitrisz Avramopulosz migrációügyi uniós biztos hangsúlyozta: az elöregedő európai társadalmakban tapasztalható munkaerőhiány kezelésére szükség van legális migrációs csatornákra. Nem fogadható el, hogy néhány EU-tagország kivonja magát a közös kötelezettségek alól, hangzott el a szerdai fórumon.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a fórumon elhangzottakat a Kossuth Rádió csütörtöki Ütköző című műsorában úgy kommentálta: a felszólalásokban egybemosták a menekülteknek, a jobb híján gazdasági bevándorlóknak hívott csoportok jellegzetességeit.

Véleménye szerint az, hogy a sok ezer kilométer távolságból, menekültként érkezőket is be kell fogadniuk az uniós tagállamoknak – például a fórumon elhangzottak szerint –,

teljesen szembemegy a genfi menekültügyi konvenció elveivel,

ami arról szól, hogy az első, legközelebbi biztonságos országban kell menedékjogot biztosítani a menekülteknek. Szánthó Miklós kiemelte: ez az ország egy bangladesi, egy belső-afrikai, egy közel-keleti menekült számára egyértelműen nem lehet európai uniós tagállam; egy szíriai menekült számára Törökország vagy Libanon lehet a menedékjogot biztosító ország.

Úgy véli, az európai, brüsszeli elit, illetve sokan a nyugati tagállamok politikai vezetői rétegéből egyértelműen olyan világnézeti alapon állnak, amely szerint alapvetően nincs semmi gond a migrációval és a multikulturális társadalmi modellel – pusztán csak valahogy szabályozni kell.

Migránsok egy uniós hadihajón. MTI/EPA Fotó

A kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

A migrációpárti felszólalók összemossák a kategóriákat

Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese a műsorban a brüsszeli fórummal kapcsolatban kiemelte: az a benyomása támadt a programot elnézve és a felszólalókat hallgatva, hogy tulajdonképpen

mindabban, amit illegális, tömeges bevándorlásnak hívtunk az utóbbi években, abból csak az illegális szóval van a probléma,

amit érdemes lenne legálisra cserélni, egyébiránt magával a folyamattal nincs is akkora baj. Valójában azonban – hangsúlyozta – a migrációpárti felszólalók összemossák a kategóriákat, zűrzavar van a menedékkérők, gazdasági migránsok fogalma, értelmezése körül.

Ettől függetlenül úgy gondolja, amennyiben rövid idő alatt egymillió ember érkezik a kontinensre, akkor teljesen mindegy, hogy menedékkérelmet nyújtanak be vagy legális csatornán keresztül jönnek, a lényeg az, hogy mindennek a negatív társadalmi következménye valós; továbbá tény, hogy akik nem kapnak tényleges nemzetközi védelmet a hatóságoktól, azokat nem lehet megfelelő hatékonysággal hazaküldeni.

A demográfiai probléma valós, de azt a liberálisok erőszakolták ki 

A nyugati, észak-atlanti civilizáció őslakosságát érintő demográfiai problémák és az ebből fakadó munkaerőpiaci gondok léteznek, ez valós helyzet – kommentálta a migrációt támogatók egyik érvét a műsorban Szánthó Miklós. Szerinte ugyanakkor a gyermekvállalásba, a családalapításba, a közösségek megtartó erejébe vetett hitet a nyílt társadalom liberális eszmerendszere ezernyi politikai és jogi ponton kikezdte.

„A genderelmélettől kezdve a homoszexuális lobbin át az abortusz, az eutanázia megvalósításáig az elmúlt évtizedekben számos politikai törekvés lett sikeres”

– fűzte hozzá. Úgy fogalmazott: azt, hogy családot alapítani, gyermeket vállalni jó, hogy a hagyományos társadalmi modell, amely a családra épít, jó dolog – mindezt „a liberális kánon egyértelműen kikezdte”.

A demográfiai probléma tehát valós, de azt a liberálisok erőszakolták ki a politikájukkal és kommunikációjukkal Európában – ráadásul az általuk létrehozott problémára egy rossz választ is adnak – szögezte le az Alapjogokért Központ igazgatója.

Avramopulosz szerint a migránsok többsége legálisan érkezik

Az Európai Unióban egyéb intézkedések mellett legális migrációs csatornák kialakítására is szükség van a szabálytalan bevándorlás további visszaszorítása érdekében, és az elöregedő európai társadalmakban tapasztalható munkaerőhiány kezelésére – hangsúlyozta az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja a migrációs fórumon. Az uniós biztos rámutatott, hogy a migránsok többsége legálisan érkezik a kontinensre, világos előírások mentén munkavállalási, tanulási vagy például családegyesítési céllal.

Hangsúlyozta, az Európai Bizottság számos eszközzel támogatja a tagországokat a meglévő munkaerő, a fiatalok aktivizálásában, képzésében, de nyilvánvaló, hogy az Európai Unió gazdaságának a jövőben szüksége lesz bevándorlókra is, különösen a magas képzettséget igénylő szakmákban. Természetesen az egyes tagállamok dönthetik el a gazdaságuk igényeit, figyelembe véve, hogy kik és hányan mehetnek oda dolgozni – szögezte le.