Az államfőhöz fordul az MKP a magyar himnusz éneklését tiltó szabályozás miatt

 

Petíciót indít, és vétót kérve Andrej Kiska szlovák államfőhöz fordul a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) annak a jogszabálynak a megváltoztatása miatt, amely nyilvános rendezvényeken csaknem teljesen betiltaná a külföldi országok – köztük hazánk – himnuszának eléneklését – jelentették be az MKP vezetői pozsonyi sajtótájékoztatójukon csütörtökön.

A pozsonyi törvényhozás március 27-én elfogadta az állami jelképekre vonatkozó törvény egy olyan módosítását, amely nyilvános rendezvényeken arra az esetre korlátozza a külföldi országok himnuszának eléneklését, amikor a helyszínen jelen van az érintett ország hivatalos küldöttsége.

A Bugár Béla vezette Most-Híd vegyes párt képviselőinek többsége által is megszavazott módosítás tartalma csütörtökön vált szélesebb körben is ismertté, s komoly közfelháborodást váltott ki a felvidéki magyarság körében. A tervek szerint május 15-én hatályba lépő módosítás helyi megfigyelők szerint leginkább a sportrendezvényeken történő himnuszéneklés tiltását célozhatta meg. A jogszabályban az előírások megsértése esetén 7 ezer euróig terjedő bírság lehetőségével is számolnak.

„Harminc évvel a rendszerváltás után jutottunk el oda, hogy törvénnyel megtiltják himnuszunk eléneklését, s ezzel megtiltják identitásunk megélését is” – hangsúlyozta Menyhárt József, az MKP elnöke. A Most-Híd képviselőinek voksaira utalva kiemelte: rendkívüli súlyúnak tartja, hogy a jogszabályt magyar képviselők is megszavazták, ami precedens értékű, hiszen az elmúlt száz évben nem volt példa arra, hogy magyarok által választott magyar képviselők akarják lerombolni a magyar identitást.

Az MKP elnöke bejelentette: felszólítják Andrej Kiska államfőt, hogy ne írja alá a kifogásolt törvényt, juttassa azt vissza a parlamentbe. Hozzátette: a törvény megváltoztatása érdekében petíciót is indítanak. Az MKP elnöke felsorolta a pozsonyi törvényhozásba magyar szavazatokkal jutott azon képviselők nevét, akik a jogszabályra igennel voksoltak. „Felszólítjuk ezeket az embereket – nem biztos, hogy magyar képviselőként kell őket említeni – , hogy adják vissza képviselői mandátumukat” – jelentette be Menyhárt József.

Menyhárt Józesf, az MKK elnöke(Fotó:MTI Fotó: Krizsán Csaba)

Menyhárt Józesf, az MKP elnöke (Fotó: MTI/ Krizsán Csaba)

Az MKP által indított aláírásgyűjtés petíciós bizottságának elnöke Berényi József, az MKP volt elnöke, jelenleg egyik európai parlamenti képviselője lesz. Berényi elmondta: a petíció szövegezése még folyamatban van, de az már biztos, hogy nem az eredeti törvény visszaállítását fogják kérni, hanem annak teljes megváltoztatását.

Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke elmondta: az elfogadott korlátozást folytatásként tekinti, annak a törvénynek a folytatásaként, amely a nemzeti zászlók használatát tiltotta meg a stadionokban. „Ez egyértelműen mutatja, hogy a nemzeti szimbólumok használatának lehetőségét kell jogi normával biztosítani” – mutatott rá Őry, hozzátéve: a petíciót az újonnan megválasztott – júniusban beiktatásra kerülő államfőnek, Zuzana Caputovának is figyelmébe ajánlják.

A történtekre a Most-Híd közleményben reagált közösségi oldalukon. Ebben elismerték, hogy hibáztak, s azt írták: nem engedik meg, hogy a korlátozás életbe lépjen. „A hibát mielőbb orvosoljuk, a frakcióban pedig levonjuk a személyi konzekvenciákat” – írták. Az ügyben Világi Oszkár, a legnagyobb felvidéki magyar szurkoló táborral rendelkező és az utóbbi években reneszánszát élő dunaszerdahelyi futballklub, a DAC tulajdonosa is megszólalt, azt mondta: amíg ő a DAC tulajdonosa, lesz magyar himnusz a stadionban.

Hozzátette: a Szlovák Nemzeti Párt korlátozó módosítást beterjesztő képviselőjének – a volt szlovák válogatott labdarúgó – Dusan Tittelnek, aki jelenleg a rózsahegyi futballklub sportigazgatója is, inkább azt kellene elérnie, hogy Rózsahegyen elénekeljék a szlovák himnuszt, mert ott ezt a szurkolók nem teszik.