Tarlós: Sorra követ el súlyos politikai hibákat Karácsony Gergely

 

„Abszurd, amit Karácsony Gergely mond, hogy az általa vezetett kerületben a fizetőparkolásról szóló szerződés mutyi, de nem tehetett mást, ezért aláírta” – nyilatkozta Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

A főpolgármester a baloldal önkormányzati kampányán kívül többek között a reptéri zajcsökkentésről és az elektronikus jegyrendszer bevezetéséről is beszámolt a Magyar Nemzetnek. Tarlós István azt is közölte, hogy szombaton újraindul az utasforgalom a 3-as metró felújított szakaszán.

Súlyos taktikai hiba

Tarlós István szerint Karácsony Gergely a maga szempontjából súlyos taktikai hibát követett el a zuglói parkolási ügyek témájának a felvetésével. Tarlós István úgy vélekedett: Karácsony Gergely „nemhogy főpolgármesternek, de még kerületi polgármesternek sem alkalmas”.

Karácsony Gergely és Puzsér Róbert, főpolgármester-jelöltek közéleti vitája (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A főpolgármester arról is beszélt, hogy Zuglóban két év alatt kiugróan magas, 793 millió forintos hiányt „hoztak össze” a fizetőparkolással, ráadásul, a 2019-es zuglói költségvetés szerint, Karácsony Gergely előterjesztése alapján újabb 301 millió forintos veszteséget terveztek be.

Vita alakult ki a zuglói fizetős parkolással kapcsolatban

Horváth Csaba fővárosi szocialista képviselő, leendő zuglói polgármesterjelölt ennek szöges ellentétét állítja, szerinte a zuglói parkolási rendszer nyereséges – írta a Magyar Nemzet.

Tarlós István közölte, nem találkozott még olyan politikussal, aki azt mondta volna, mint Karácsony Gergely, aki szerint az általa vezetett kerületben a fizetőparkolásról szóló szerződés mutyi, de nem tehetett mást, ezért aláírta. Ez a jogszabályok alapján nem igaz, egy polgármester felfüggeszthet egy döntést, sőt vétójoga is van – hívta fel a figyelmet Tarlós István.

Zuglóban eleve olyan szerződést kötöttek, ami a polgármester szerint is rossz, és ami a bevezetéstől számítva már több mint egymilliárd forintos veszteséget jelent a kerületnek. Ezen keresztül is látszik, hogy teljes zűrzavar uralkodik az ellenzéki oldalon, Karácsony Gergely pedig sorra követi el a súlyos politikai hibákat – hangsúlyozta.

Gyurcsány Ferenc vazallusa?

Tarlós István arról is beszélt: nem foglalkozik Karácsony Gergely és Puzsér Róbert előválasztási párbajával, az sem biztos még, hogy lesz második körös előválasztás. A főpolgármester hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc maga beszélt arról, hogy Karácsony Gergely az ő pártfogoltja, a kampány új háttérembere pedig Gyurcsány Ferenc egykori államtitkára, Gál J. Zoltán lett.

Ez mind azt jelenti, hogy Karácsony Gergely Gyurcsány Ferenc vazallusa – fogalmazott.

A teljes cikkért kattintson ide.