Bizonytalan a szocialisták és a Párbeszéd közös EP-listája

 

A két párt hetek óta nem tud megegyezni abban, hogy a Párbeszédes Jávor Benedek hányadik helyet kapja meg. Az MSZP elképzelése szerint a lista negyedik helyén szerepelhetne, így viszont nagy valószínűséggel nem jutna ki Brüsszelbe. Döntést kezdtetben még februárra ígértek. Most az új határidő ez a hétvége – közölte az M1 Híradója.

Már csak néhányat kell aludni, és kiderül, hogyan néz majd ki az MSZP–Párbeszéd közös listájja – ezt az MSZP pártelnöke, Tóth Bertalan jelentette ki csütörtökön. A listáról a szombati választmányi ülésen döntenek.

Tóth Bertalan januárban még úgy tervezte, hogy a teljes ellenzék közös listát állít, de hiába hívtak tárgyalóasztalhoz minden ellenzéki pártot, végül csak a Párbeszéddel tudtak egyezséget kötni.

Akkor azt ígérték, hogy februárra elkészül a közös lista. A Magyar Nemzet értesülései szerint azonban a két párt továbbra sem tudott megegyezni, mert nem tudják eldönteni, a lista hányadik helyét kapja meg a Párbeszéd politikusa. A lap szerint az is kétséges, hogy egyáltalán megszületik-e a megállapodás.

A szociasliták EP-listájának első helyén a pártelnök Tóth Bertalan áll. Őt Ujhelyi István és Szanyi Tibor követi.

Úgy tudni, hogy a Párbeszédes Jávor Benedeknek a lista negyedik helyét adnák. Csakhogy mandátumbecslések szerint az MSZP–Párbeszéd összesen csak két mandátumra számíthat az EP-választáson. A helyzeten még az sem segítene, ha a listavezető Tóth Bertalan ígéretéhez híven visszaadná a képviselői helyét, a Párbeszéd politikusa még ebben az esetben sem jutna ki Brüsszelbe. Ha viszont a szocialisták előkelőbb helyet adnak neki, akkor az MSZP-s Szanyi Tibor esne ki az EP-ből a becslések alapján – hangzott el a Híradóban.

A szocialisták szerint mindez azért nem fordulhat elő, mert több mandátumot fognak szerezni.

A Híradó az MSZP elnökétől megkérdezte azt is, hány mandátumot remélnek a jelenleg nagyjából egy százalékos támogatottságú Párbeszéddel való együttműködéstől. Tóth Bertalan szerint a párt erre még nem tud válaszolni.

Sajtóhírek szerint már az MSZP-ben is rossz szemmel nézik a Párbeszédnek nyújtott kedvezményeket – erről a Magyar Nemzet értesült. A lap szerint további feszültségeket gerjesztene, ha Jávor Benedek a szocialista politikusok rovására előrébb kerülne a közös listán.