Azonnali kérdésekre válaszolt a miniszterelnök az Országgyűlésben

 

Egyebek mellett a paksi bővítésről, a családvédelmi akciótervről és a bérszínvonalról is kérdezték a miniszterelnököt az Országgyűlésben. Orbán Viktor a szocialistáktól azt kérte, hogyha találnak benne jót, akkor támogassák ők is a családvédelmi javaslatot.

„Politikai pályájának vége felé közeledve miért épít pártállamot?” – tette fel a kérdést Orbán Viktornak a jobbikos Jakab Péter. A miniszterelnök válaszában hangsúlyozta:  a szavazók döntenek a politikus pályájáról.

„Vannak előremutató elemek a családi akciótervben, de kevés családot érint” – vetette fel Tóth Bertalan. Az MSZP frakcióvezetője hozzátette, a támogatásoknak minél több embert el kell érnie, példaként az egygyermekes családokat hozta fel.

Orbán Viktor válaszában kiemelte: ha a szocialistáknak fontosak a családok, akkor támogassák a kormány akciótervét.

A DK-s Arató Gergely azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy miért nem kapnak európai bért a magyar munkavállalók. Orbán Viktor válaszában a Gyurcsány-kormány államtitkárának hangsúlyozta, „nyolc évig voltak kormányon, igazán megmutathatták volna”. Hozzátette: amikor 2010-ben a választópolgárok leváltották az előző kormányt a minimálbér 71 500 forint volt, ma 149 ezer forint.

Az LMP frakcióvezetője, Keresztes László Lóránt a paksi bővítés kapcsán azt kifogásolta, hogy az orosz megvalósítók nem képesek időben elvégezni a munkájukat, holott arra hivatkozva kapták meg verseny nélkül a beruházást, hogy csak ők tudják megépíteni az erőművet.

A kormányfő válaszában arról beszélt, hogy a paksi bővítésnél minden az EU beleegyezésével történt. A miniszterelnök leszögezte, a kormány a versenyképes árú energia biztosítását mérlegelte, amikor a beruházásról döntött, valamint azt, hogy egy telephelyen nem működhet kétféle technológia.