Az LMP a dugódíj bevezetését szorgalmazza

 

A Lehet Más a Politika törvénymódosítást kezdeményez, hogy bevezessék Budapesten a dugódíjat.

Gál József, a párt fővárosi képviselője szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, az LMP szerint a légszennyezettségre és a dugók elkerülésére a legjobb megoldás a behajtási díj bevezetése.

Emlékeztetett, a díj bevezetésére még Demszky Gábor (SZDSZ) korábbi főpolgármester idején, a 4-es metró beruházásához kapcsolódva 2013-ban született döntés, és a díj bevezetése uniós kötelezettség is. Úgy fogalmazott, „örülhetünk, hogy a sokat kritizált Európai Unió eddig nem szabott ránk valamilyen büntetést”.

Gál József felhívta a figyelmet egy évekkel korábbi törvényre, amely szerint az önkormányzatok nem szedhetnek úthasználati díjat; Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester erre a jogszabályra hivatkozva halogatja folyamatosan a dugódíj bevezetését.

Az ellenzéki párt szerint a befolyt díjakból P+R parkolókat lehetne építeni, továbbá fejleszthetnék a tömegközlekedési hálózatot Budapesten, és ezek hatására csökkenhetne a levegőszennyezettség.

Más témában, kérdésre válaszolva kijelentette: a Sorsok Háza megnyitásának elmaradása azt mutatja, hová fajulhat az, ha egy ilyen fontos intézmény körül nincs konszenzus.

Azzal kapcsolatban, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője kritikát fogalmazott meg a Brüsszelt támadó magyar plakátkampány miatt, Gál József azt mondta, a néppárti politikusnak cselekednie kell a „néppártot palira vevő Orbán Viktorral szemben”.

Hozzátette, az LMP igazából arra kíváncsi, hogy „az Állami Számvevőszék ilyenkor hol van és mit csinál”.