Toroczkai László vezeti a Mi Hazánk listáját

 

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke vezeti a párt európai parlamenti (EP)választási listáját – jelentette be a Mi Hazánk kampányfőnöke szerdán Budapesten.

Novák Előd közölte, a listán szereplő 63 ember egyúttal a Mi Hazánkkal együttműködési megállapodást aláíró Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) és a Független Kisgazdapárt (FKGP) jelöltje is. Úgy fogalmazott, a nemzeti összefogás listájával értékalapú alternatívát kínálnak a jelenlegi kormányzattal szemben „az elvtelenül egyesült balliberális tömb” helyett.

A kampányfőnök úgy vélekedett, hogy Toroczkai László, aki elsőként vetette fel a migrációs krízis kezdetekor a határkerítés megvalósításának szükségességét, Európa-szerte ismert és elismert politikus, olyan vezető, akivel képes lehet európai szövetséget is kötni a Mi Hazánk. Hozzátette, olyan európai szintű összefogást szeretnének, amelynek nyomán kiterjeszthető a párt jelszava: „Magyarország a magyaroké és Európa az európaiaké”.

A lista második helyén Dúró Dórát, a párt elnökhelyettesét indítják, ám az ő szereplését szimbolikusnak nevezte Novák Előd, mert nem veszi át a mandátumát, ha képviselővé választják. A harmadik helyen Árgyelán János szerepel, aki önkormányzati képviselőként tagja a Régiók Európai Bizottságának.

A lista negyedik helyén szereplő Popély Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, szlovákiai magyar politikus a sajtótájékoztatón azt mondta: „egy elszakított terület szülötteként vállalja a küzdelmet a nemzet érdekében”.