Pártreakciók Orbán Viktor évértékelőjére

 

A pártok a kormányfő beszédét véleményezték. A Fiatal Családosok Klubja szerint is az Európában jellemző demográfiai folyamatokra a családok támogatása a megoldás, mely az évértékelő beszéd központi témája volt.

Hazugságról beszél a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) üres családpolitikai ígérgetésnek nevezte az elhangzottakat. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az ország világosan értékelte a Fidesz családpolitikáját.

Az elmúlt években 600 ezer magyar ment külföldre – zömében fiatalok –, lassan pedig eljön a kor, amikor külföldön több magyar születik majd, mint itthon. A párt nehezményezte, hogy Orbán Viktor beszélt bölcsődei ellátásról, miközben 2010-ben ő állította le a Gyurcsány-kormány bölcsődeépítési programját.

Beszélt gyermekvállalásról, miközben 10 éve nem emelte a családi pótlékot, miközben országszerte hiány van gyerekorvosból, miközben épp most zárt be az ország legjobb koraszülött osztálya – hangsúlyozta.

„Idén is egy beteges hazudozó évértékelőjét hallottuk” – értékelt a DK-s politikus. „Valójában az idei év is a lopásról, az Orbán-család és a fideszes oligarchák gazdagodásáról, a lopott pénzen vett luxus életmódjukról fog szólni, miközben az európai magyaroknak kuss a nevük a saját hazájukban” – fogalmazott. Az ellenállás idén is folytatódik – írta Gréczy Zsolt.

Liberálisok: A fiatalok elhagyják az országot 

A Magyar Liberális Párt szerint a magyar fiatalok a „kilátástalanság, a Fidesz szabadságellenes politikája, a brutális léptékű korrupció, a széteső egészségügyi ellátás és az egyre gyatrább oktatás miatt” tízezrével hagyják el az országot évről évre.

A Liberálisok ezt a miniszterelnök vasárnapi évértékelőjére reagálva közölték  hogy Magyarország problémája továbbra sem a bevándorlás, hanem a kivándorlás. Az elmúlt két ciklusban több mint 230 ezer ember hagyta el az országot. Többségük családalapítás előtt álló fiatal, magasan képzett szakember, értelmiségi vagy diplomás.

Ez a Liberálisok szerint a Fidesz és Orbán Viktor felelőssége. „A miénk pedig az, hogy ennek a fiatalellenes politikának minél előbb véget vessünk” – írta közleményében a Magyar Liberális Párt.

A szocialisták szerint Orbán retteg 

Az MSZP szerint úgy tűnik Orbán Viktor miniszterelnök „retteg”, és erre „bizony van is oka”.  Közleményükben azt írják, hogy a komédiás maga Orbán Viktor, azonban az ő viccein már milliárdos barátain és családtagjain kívül senki nem képes nevetni.

„Mintha már Orbán arcán is kezdene hervadni a mosoly.” Egyre többet foglalkozik az ellenzéki összefogással, a baloldali főpolgármester-jelölttel – tették hozzá. Az ellenzéki párt szerint Orbán évértékelőjében „ismét felült a gyűlöletvonatra, jóízűt migránsozott, zsidózott szívének kedves dúsgazdag barátai előtt”.

Megjegyezték továbbá, hogy Orbán felesége, Lévai Anikó élete végéig mentesül majd az szja-kötelezettség alól, de szja-mentességet kap Áder János, Varga Mihály és Kósa Lajos felesége is.

Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban 2019. február 10-én.MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos évértékelő beszédét a Várkert Bazárban mondta el (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Mindenben támogatja a Fidesz a kormányfőt

A Fidesz kész minden támogatást megadni az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett intézkedések bevezetéséhez és a szükséges törvényalkotási munkához – közölte a nagyobbik kormánypárt. Hozzátették: az ellenzéki pártoknak ismét lesz lehetőségük, hogy végre a magyar fiatalok és gyermekes családok mellé álljanak.

A kormányfő vasárnapi évértékelőjén hétpontos családvédelmi akciótervet jelentett be. A Fidesz-frakció közleményében  azt írta: 2010-ben, amikor a „balliberálisoktól” átvették a kormányzást, azt vállalták, hogy a gyermekes családokat minden erővel segíteni fogják.

A gyermekek és a család védelme azóta még fontosabbá vált, hiszen „Európában éppen hatalomra tör az a politikai erő, amely bevándorlók betelepítésével és nem a családok támogatásával képzeli el Európa jövőjét” – emelték ki. Hozzátették: ehhez a bevándorláspárti oldalhoz politikai ellenfeleik is csatlakoztak.

KDNP: Magyarországnak nagy lehetőségei vannak a fejlődésre 

A KDNP szerint a miniszterelnök évértékelőjéből jól látható, hogy a magyar emberek közös erőfeszítéseinek köszönhetően Magyarország előtt komoly lehetőségek állnak a fejlődésre.

Kiemelték: tíz év közös, kitartó munkája után olyan intézkedésekről esett szó, amelyek hosszú távon biztosíthatják az ország jövőjét, végre látszik a lehetősége annak, hogy „lépésről lépésre eljussunk a szegénység teljes felszámolásáig”.

Hozzátették: a rendkívül nagyvonalú családtámogatási programok különösen biztatóak, hiszen Magyarország jövője a magyar családokon múlik. A miniszterelnök által meghirdetett hétpontos családvédelmi akcióterv ennek alapján határozza meg az ezzel kapcsolatos feladatokat.

A KDNP kitért arra is: az európai parlamenti választás tétje, hogy meg tudjuk-e védeni keresztény kultúránkat a nyílt társadalmat hirdető gazdasági és politikai erők támadásaitól, amelyek fel  akarják számolni a nemzetek Európáját.

Kocsis Máté: Az elmúlt évtized legnagyobb hatású beszéde hangzott el 

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint az elmúlt évtized legnagyobb hatású évértékelője volt a vasárnapi.  Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében többi között arról beszélt, hogy nemzeti büszkeségünknek gazdasági alapja is van, és egy hétpontos családvédelmi akciótervet jelentett be.

Kocsis Máté az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a magyar kormány a családok támogatásáról szóló döntéseivel egész Európa számára is világossá tette, hogy a bevándorlással szemben a gyermekvállalást helyezi előtérbe.

A családok anyagi támogatásáról szóló mostani intézkedésekről pedig kijelentette: „a gyermekvállaláshoz soha ilyen mértékű segítséget egyetlen kormány sem biztosított még, nem csak Magyarországon, de Európában sem”.

Őszintén örül a javaslatoknak a Ficsak

A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) őszinte örömmel fogadja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök családvédelmi akciótervet jelentett be évértékelő beszédében – közölte a szervezet az MTI-vel vasárnap.

Orbán Viktor ezzel is kinyilvánította: a kormány továbbra is aktívan cselekszik a magyar családok érdekében – áll a Király Nóra Ficsak-alapító által aláírt közleményben.

Azt írta: a Ficsak osztja a miniszterelnök álláspontját, miszerint a családpolitikai intézkedések élvezik a magyar társadalom legmélyebb támogatását.

Ezt minden idők harmadik legsikeresebb nemzeti konzultációja is igazolja, amelyhez csaknem 1,35 millió ember csatlakozott, és amelyen a válaszadók döntő többségének a véleménye megerősítette a kormány álláspontját a családpolitikai intézkedések folytatásának a szükségességéről – tette hozzá.

Kiemelte továbbá, egyetértenek a kormány álláspontjával, miszerint az Európában jellemző demográfiai folyamatokra a családok támogatása a megoldás.