Kudarcba fulladt az ellenzéki előválasztás, tovább folytatódik a casting

 

Nagy többséggel a párbeszédes Karácsony Gergely nyerte a baloldali előválasztás első fordulóját. Négyszer annyi szavazatot kapott, mint az MSZP-s Horváth Csaba. Nagyjából 34 ezren szavaztak egy hét alatt, a baloldali pártok elégedettek. Elemzők szerint viszont kudarcba fulladt az előválasztás, mert csak a budapesti választók 2-2,5 százalékát érdekelte. Elvben nyáron jön a második forduló, vagyis a casting még folytatódik.

A pártok által felkért választási szakértő, Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság volt elnöke vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón jelentette be: az előválasztáson 34 214-en szavaztak, 81 érvénytelen szavazat volt, így az érvényes szavazatok száma 34 133.

Karácsony Gergely 27 598, Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje 6535 szavazatot kapott – közölte Szigeti Péter.

Őrsi Gergely, az előválasztási bizottság tagja, a fővárosi MSZP alelnöke elmondta, a hétfőtől vasárnapig tartó előválasztás rendben és tiszta körülmények között zajlott. Visszaélések gyanúját felvető jelenségeket és az informatikai rendszer manipulálását célzó kísérleteket nem tapasztaltak – tette hozzá.

Karácsony Gergely, aki Zugló polgármestere is, úgy vélekedett, „ennek a napnak nincsen vesztese, csak a Fidesz”. Történelmi győzelmet aratott Budapest a Fidesz megosztó politikájával szemben – fogalmazott.

Szerinte ez a nap azért is történelmi, mert ez az új ellenzéki politika kialakításának napja is: az állampolgárokkal közösen létrehozzák az ellenzéki egységet a Fidesz politikájával szemben.

Az a cél, hogy 2019 októberére Budapest végre a budapestieké legyen „a Fidesz helytartóival szemben – mondta, hozzátéve, holnaptól a hatalom emberével, Tarlós István főpolgármesterrel szemben az emberek hatalmát fogják felhasználni, hogy ezt a várost megváltoztassák.

(Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

(Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Karácsony Gergely közölte, az előválasztás azt üzeni, hogy a budapestiek nem pártokban gondolkodnak, hanem közös célokban. Ezért – folytatta – neki és minden szövetségesének abban kell gondolkodnia, hogy nem az ellenzék főpolgármester-jelöltjét keresik, nem az ellenzék programját ajánlják, hanem a budapestiek jelöltjét keresik és a budapestiek érdekeinek megfelelően alakítják ki a választási programot is.

Azt is kijelentette: mennek tovább, egészen addig, amíg nem érik el, hogy egy kihívója legyen a Fidesznek. Jelezte, továbbra is számít Horváth Csabára, mert Budapest ügye közös elkötelezettségük.

Elismerte vereségét Horváth Csaba

Horváth Csaba – gratulálva Karácsony Gergelynek – azt mondta, a budapestiek zászlóvivőt választottak és ettől a naptól kezdve beáll Karácsony Gergely mögé, hiszen mindketten Budapest „felszabadítását tűzték ki célul.

Úgy értékelte az előválasztást: tisztességes verseny volt szövetséges partnerek között és látszik, hogy a budapestiek saját kezükbe akarják venni sorsuk irányítását.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke közölte, elfogadják az előválasztás eredményét és támogatják Karácsony Gergelyt, aki az ország legnépszerűbb ellenzéki politikusa.

A csata nem dőlt el, most kezdődik Budapestért – mondta, jelezve: várják a további csatlakozókat a szövetségükhöz.

Felidézte, hogy a vasárnap a keresztény hívőknek az Úr napját is jelenti, amit meg kell szentelni. Kifejtette: októberben egy vasárnapon fogják legyőzni Tarlós Istvánt és a Fidesz-KDNP-t; a mostani vasárnap pedig létrehozta a vasárnapi szövetséget, megszentelte azt az együttműködést, amelyet az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Szolidaritás a választókkal kötött.

Molnár: Létrejött az egység

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke is azt hangsúlyozta, hogy a budapestiek tudják, nem főpolgármesterük van, hanem a miniszterelnök által küldött helytartójuk. Ez tovább így nem mehet, a demokratikus ellenzéknek egy jelöltet kell állítania Tarlós Istvánnal szemben, hogy esélye legyen az őszi önkormányzati választáson – mondta.

Kitért arra, mind a két jelölt hozzáértő és tisztességes volt, a DK azért döntött Karácsony Gergely támogatása mellett, mert szerintük neki nagyobb esélye van arra, hogy ősszel is győzni tudjon.

Karácsony Gergelynek címezve szavait közölte, a Párbeszéd politikusa mostantól már nem pártpolitikus, hanem a demokratikus baloldali ellenzék közös főpolgármester-jelöltje. Arra kérte a jelöltet, hogy pártpolitikától mentesen lássa el funkcióját.

Molnár Csaba úgy fogalmazott: „az egység létrejött”. Budapesten a Tarlóssal és Orbánnal szembeni választók többségben vannak, van egy jó jelölt és program is lesz, innentől csak mi tudjuk elrontani – közölte, támogatásáról biztosítva Karácsony Gergelyt.

A Párbeszéd az előválasztás pártján

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője úgy értékelt: „a számok azt mutatják, az előválasztás bejött. Elmondta, a Fideszben egy vezér dönti el, kiből mi lehet, a demokratikus oldalon ellenben demokratikus szabályok alapján tartott előválasztás zajlott és tisztelték a riválist.

Azt ajánlotta, az ellenzék máskor is tartson előválasztást, hogy minden városban egy polgármesterjelöltje legyen az ellenzéknek.

Székely Sándor független országgyűlési képviselő, a Szolidaritás képviselője bizakodását fejezte ki, hogy az előválasztást lebonyolító szervezetek a továbbiakban is együttműködnek.

Reméli – mondta – , a többi ellenzéki párt is érzi felelősségét. Jöjjenek és csatlakozzanak hozzánk, ne ellenünk, hanem Budapestért és Magyarországért politizáljanak – hangoztatta, közölve, teljes mellszélességgel küzdenek Karácsony Gergellyel Budapestért.

Elemző: Kudarcba fulladt az előválasztás

Mráz Ágoston Sámuel szerint kudarcba fulladt az ellenzéki előválasztás, ennek bizonyítéka az alacsony részvétel. A Nézőpont Csoport vezetője szerint az alacsony részvétel miatt a vesztes akár meg is kérdőjelezheti egy ilyen előválasztás legitimitását.

Mráz Ágoston Sámuel az M1-nek arról beszélt: még nem ért véget az ellenzéki főpolgármester-jelölti casting, és Karácsony Gergely nem dőlhet hátra. Az elemző szerint ugyanis nem kizárt, hogy Puzsér Róbertnek is van annyi támogatója Budapesten amennyivel Karácsony Gergely megnyerte ezt az előválasztást.

A Fidesz totális érdektelenségről beszél

Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere szerint a korábbi választásokon is lehetett látni, hogy nincs hiteles arca az ellenzéknek, akit el tudnának indítani főpolgármester-jelöltnek. Most lezárult a szokásos „casting” – fűzte hozzá.

Úgy értékelt, az ellenzéki oldalon lezajlott előválasztás totális érdektelenségbe fulladt. Alig több mint 34 ezer ember, vagyis a budapestiek mintegy 2 százaléka vett részt a szavazáson. Ez azt jelzi, hogy még saját szavazóikat sem tudták mozgósítani. Továbbá, a számokból az is látszik, hogy még a zuglóiak sem támogatták saját polgármesterüket – jegyezte meg. A kormánypárti politikus szerint az is látszik, hogy a bevándorláspárti politikusokból és pártjaikból az ellenzéki oldalon sem kérnek.

Borbély Lénárd azt mondta, nem tudja, „meddig akarnak még bohóckodni”, de úgy látja, bebizonyosodott, hogy akik a mostani választáson indultak, hiteltelenek a budapestiek szemében. A budapestiek egyértelműen kinyilvánították, hogy abból a bevándorláspárti politikából, amit Karácsony Gergely és Horváth Csaba képvisel, nem kérnek – hangsúlyozta a kormánypárti politikus.