Az ÁSZ-elnök leváltását kezdeményezi a DK

 

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, Domokos László leváltását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció (DK), a párt szerint a számvevőszék „politikai megrendelésre” bírságokkal lehetetleníti el az ellenzéki pártokat.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az ÁSZ az elmúlt hetekben és hónapokban megmutatta azt, „milyen az, amikor egy papíron független állami szerv mégsem független szervezetként működik”. A számvevőszék „politikai megrendelést látszik teljesíteni, amikor úgy tűnik, hogy a célja az ellenzéki pártok ellehetetlenítése” – fogalmazott.

Arató Gergely hozzátette: nincs olyan ellenzéki párt, amelyet az elmúlt években ne bírságolt volna meg a volt fideszes képviselő, Domokos László vezette ÁSZ, amely eközben a Fideszre eddig egyetlen forint bírságot nem szabott ki.

Az ellenzéki politikus szerint az ÁSZ visszaél azzal, hogy a döntéseit nem lehet megtámadni a bíróságon, így „az övé az első és egyben az utolsó szó is”. Hiába tudjuk szakmailag bizonyítani, hogy a törvények szerint járunk el, az ÁSZ ezeket az észrevételeket semmibe veszi, és csak bírságol – mondta.

Arató Gergely közölte, a számvevőszékről szóló törvény szerint, ha az ÁSZ elnöke tudatosan megszegi kötelezettségeit, akkor az Országgyűlés kizárhatja. Ez lényegében a leváltását jelenti – mutatott rá.

Kijelentette: a DK azt javasolja, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottsága kezdeményezze Domokos László leváltását közös ellenzéki indítványra.

Arató Gergely kérdésre válaszolva azt mondta: az ÁSZ beavatkozásai „nem egyszerűen szakmai hibák”, hanem úgy tűnik, „kimondottan arra irányulnak, hogy megnehezítsék, vagy lehetetlenné tegyék az ellenzéki pártok működését”.