A DK vádaskodása a jogállam elleni támadás az ÁSZ szerint

 

Az Állami Számvevőszék a jogállam elleni támadásként értékelte és határozottan visszautasította vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében Arató Gergely DK frakcióvezető-helyettes „alaptalan vádaskodásait”.

Előzőleg Arató Gergely sajtótájékoztatóján azt mondta, pártjuk Domokos László ÁSZ-elnök leváltását kezdeményezi. A DK szerint a számvevőszék „politikai megrendelésre” bírságokkal lehetetleníti el az ellenzéki pártokat.

Az ÁSZ erre reagálva azt írta: nem vesznek részt a DK európai parlamenti választási kampányában. A DK a jogállami kereteket megsértve saját pártpolitikai céljaira próbálja felhasználni az Országgyűlés független ellenőrző szervét, valamint durván megtámadta az ÁSZ elnökét – tették hozzá.

Leszögezték: számukra nem léteznek ellenzéki vagy kormánypártok, kizárólag ellenőrzött szervezetek vannak, amelyek gazdálkodását a törvényi előírások szerint ellenőriznie kell.

Külön kiemelték, hogy az ÁSZ nem hatóság, nincs szankcionálási jogköre, ezért nem szab ki semmilyen „büntetést” vagy „bírságot”. Jogosítványai arra terjednek ki, hogy a párttörvény előírásai alapján, amennyiben a pártok tiltott támogatást fogadtak el, akkor megállapítsa annak az értékét. A megállapított tiltott támogatás jogkövetkezményeit nem az ÁSZ, hanem a vonatkozó törvényi előírások határozzák meg, annak érvényesítése pedig a törvényben meghatározott hatóság kizárólagos jogköre.

Azt írták: az ÁSZ ellenőrzéseit szigorú nemzetközi szakmai standardok alapján, transzparens módon, minden egyéb szervezettől – így a kormányzattól és a pártoktól – függetlenül, a jogállam keretei között végzi. „Az ÁSZ független a pártpolitikától, nem vesz részt a pártpolitikai küzdelmekben, ellenőrzési tevékenysége során nem mérlegel pártpolitikai szempontokat” – tették hozzá.

Az Állami számvevőszék a 2018-as országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során a Demokratikus Koalíciónál, a Jobbiknál, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál (MKKP) és az MSZP-Párbeszédnél tárt fel szabálytalanságokat, míg a Fidesz-KDNP, az LMP és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata esetében szabályosnak találta a választási kampányra fordított pénzek felhasználását.