Újabb részletek derültek ki a Jobbik elnökének szkinhed múltjából

 

Korábbi rendőrségi jegyzőkönyvek kerültek a Ripost tulajdonába, amelyekből kiderül, hogy Sneider Tamás és csoportja bottal és kábeldarabokkal súlyosan bántalmazott egy mozgássérült férfit. A Jobbik jelenlegi elnöke akkoriban beismerte, hogy az ügyben vezető szerepet játszott. A Jobbik elnöke az M1 megkeresésére közleményben reagált.

 „Nem azért kapott, és azért ez egy fontos momentum, hogy ő cigány származású személy lett volna…” – így védekezett Sneider Tamás 2014-ben, amiért a kilencvenes évek elején a bíróság jogerős ítélete szerint is súlyosan megvert egy cigány férfit.

Sneider a bűncselekményért 8 hónapos, három évre felfüggesztett szabadságveszést kapott, ami szerinte túl sok volt az eset súlyához képest. A Hír TV-ben úgy fogalmazott: az áldozat eleve bűnöző volt, és ő amúgy sem ütött olyan nagyot.

Az őt ért igazságtalanság volt az utolsó lökés számára – tette hozzá Sneider Tamás, aki szerint ez kellett ahhoz, hogy politikai pályára lépjen. Akkor a Hír TV-nek úgy fogalmazott: „komoly vád velem szemben, hogy 19 évesen megütöttem egy bűnöző fiatalembert… ez volt talán az utolsó csepp abban a pohárban, ami azt jelentette, hogy igenis el kell indulni valamilyen szinten a változás szintjén”.

Többször indultak portyázni

Az ügyről készült akták részletei szerint viszont a „Sneider-rohamosztagnak” nevezett csapat a ’90-es évek elején többször is ütő- és szúrószerszámokkal felfegyverkezve indult portyázni. A dokumentumok tartalmát szerdán a Ripost.hu hozta nyilvánosságra.

A cikk szerint Sneider Tamás és csapata az egyébként mozgássérült férfit botokkal és kábeldarabokkal verte meg. A férfi próbált volna menekülni, de sérült lába miatt erre képtelen volt. A banda végül szétverte a mozgásképtelen férfi arcát és az orrcsontját is eltörte.

Közben a Ripost birtokába jutott vádirat szerint trágár szavak kíséretében azt kiabálták: „büdös cigányok, büdös tőletek a levegő…”

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke, országgyűlési képviselő (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke, országgyűlési képviselő (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Több felvétel is nyilvánosságra került

Bár Sneider Tamás évek óta lejárt lemezként jellemzi a jobbikos politikusok kirekesztő megnyilvánulásait, a néppártosodás ellenére a mai napig kerülnek elő antiszemita nézetekről árulkodó felvételek.

A Hír TV által vasárnap nyilvánosságra hozott videón például Sneider Tamás újdonsült felesége a Jobbik-elnök nyakában előrelendíti a karját, amit a fotósok kedvéért még egyszer megismétel.

A Ripost arról is ír, hogy a Sneider Tamás irányítása alatt korábban működő banda tagjai olyan beceneveket választottak maguknak, mint: Mengele, kis Hitler, Fritz, vagy Führer. Sneider Tamást pedig egyszerűen királynak, vagyis Roynak hívták.

Esküvői felvételein az is látszik, hogy még három évvel ezelőtt, vagyis jóval a Jobbik irányváltása után is így kellett szólítani.

A Jobbik belügye

Bár a baloldali pártok az elmúlt napokban lényegében a Jobbik belügyének tekintették az ügyet, és továbbra is azt hangoztatták, hogy Sneider Tamás pártja érdemes az összefogásra. Sermer Ádám liberális főpolgármester-jelölt szerdán arról beszélt: a Jobbik néppártosodása hamis, a párt elnökének pedig még a közélet közeléből is távoznia kellene.

Úgy fogalmazott: innentől kezdve a néppártosodás valódi mivoltát viszonylag nehéz tetten érni a személyek szintjén ebben a szervezetben.

Sneider szerint erősödnek az ellenzéki pártok

Az M1 kereste Sneider Tamást és a Jobbikot, hogy megkérdezze, egy mozgássérült ember súlyos bántalmazását és saját büntetett előéletét összeegyeztethetőnek tartja-e a párt vezetésével, valamint, hogy bocsánatot kér-e az általa bántalmazott és megfélemlített személyektől, valamint társadalmi csoportoktól.

Az M1 szerette volna megtudni azt is, hogy a Jobbikon belül a büntetett előélet miért nem kizáró ok, és hogy a pártnak hány Sneider Tamáshoz hasonló tagja van még. Sneider Tamás közleményben anderseni mesének nevezte az ügyet, és azt írta, szerinte a Fidesz kétségbeesett, mert az ellenzéki pártok megerősödtek.