Újabb videó került nyilvánosságra az egyik decemberi ellenzéki tüntetésről

 

Miközben a tüntetők a belvárosban vonulnak, egy fiatal férfi gördeszkával megpróbál szétverni a jegykiadó automatát a villamosmegállóban. Teljes erőből üti, egészen addig, amíg egy másik férfi el nem löki onnan. Korábban is volt már felvétel egy gördeszkás tüntetőről, nem egyértelmű, hogy ugyanaz a férfi szerepel-e a két videón.

A felvételek szerint megállás nélkül ütötte a gördeszkájával egy tüntető a jegykiadó automatát az egyik budapesti villamosmegállóban még decemberben. Az Origo.hu által közzétett felvételen látszik, hogy először csak fotózták és figyelték a vonulók. Közben valaki megelégelte a fiatal vandál akcióját és ellökte a berendezéstől.

A magukat békésnek valló tüntetők azonnal a rongáló védelmére keltek és dulakodni kezdtek. Végül a rendőrök léptek közbe. Mindeközben a fiatal, aki másodpercekkel azelőtt még a rongálással volt elfoglalva, feltápászkodott, összeszedte a holmiját és elfutott a helyszínről.

Nem ez az egyetlen nyilvánosságra került képsor a tüntetésekről, amelyen gördeszkás fiatal provokátorként tűnik fel.

Korábban a 888.hu mutatta be, amint egy fiú fenyegette az egyenruhásokat és többször is ütésre készen emelte fel a gördeszkáját. A dulakodás előtt veszélyesen szlalomozott az autók között, majd szembefordult a rendőrökkel. Az elfogásáról egyébként videó is készült. Ebben maga ismeri el, hogy megrongált egy rendőrautót.

A tüntetéseket több rendőrségi gépjármű is megsínylette, volt, amelyiknek az ablakát törték be. A decemberi demonstrációk többször agresszióba és vandalizmusba torkolltak.

Üvegeket, sörös dobozokat és füstgránátokat dobtak a Parlament és az épületet védő rendőrök felé. Az Országház egyik ablakát be is törték.

Az egyenruhásoknak többször is nekifeszült a tömeg. A demonstrálók nekiestek a Kossuth téren a szegény gyerekeknek szánt szánkóknak. Fel akarták gyújtani a karácsonyfát és a betlehemet.

A tüntetők milliós károkat okoztak. A megmozdulásokon összefirkálták a Kossuth tér térköveit, a Parlament lépcsője csupa korom és festéknyom volt, megrongálták a padokat és a Kossuth-szoborcsoportot is.

Az MTVA székháza előtt is rendbontások voltak. Egy rendőrt csaknem felgyújtottak. Az épületet megdobálták, de nem csak tojásokkal. Az üvegfalat átlőtték valamivel, csak a duplarétegű üvegnek köszönhető, hogy nem találták el a helyiségben dolgozókat.