Az MTVA teljesítette Hadházyék kéréseit, mégsem távoznak

 

Az MTVA épületében maradt Szél Bernadett és Hadházy Ákos annak ellenére, hogy a közmédia teljesítette a kéréseiket: átadták az Európai Ügyészségről szóló közérdekű hirdetésüket tartalmazó dokumentumot, továbbá találkozott velük Papp Dániel és Dobos Menyhért is.

„Megpróbálunk megint bejönni… te jelentkezel be elsőnek… mert ez a te műsorod… nem, nem. Egy ez közös műsor” –  Szél Bernadett és Hadházy Ákos saját maguk vallották be, hogy műsort akarnak „csinálni” a közmédiában a látogatásukkal. Az országgyűlési képviselők hétfő délután hátizsákkal és túratáskával érkeztek a tévészékházhoz.

Az akcióhoz a 444.hu újságíróit is magukkal hozták. A bejáratnál azt állították, azért jöttek, hogy közérdekű közleményt adjanak le és találkozzanak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójával. A közösségi oldalon közvetített videójukban Szél Bernadett azt mondta: ha nem engedik be őket, kihívják a rendőrséget. Közben Hadházy Ákos arról beszélt, hogy ezúttal nem akar korlátot mászni.

Nem tartották tiszteletben a személyiségi jogokat

Szél Bernadett az MTVA kommunikációs vezetőjének háta mögött surrant be az épületbe, amikor az kiment, hogy fogadja őket. Az M1 felvételein az is látszik, ahogy a 444.hu operatőre is így próbált bejutni a székházba. Az MTVA kommunikációs vezetője többször is udvariasan felajánlotta a képviselőknek, hogy a vendégfogadásra kialakított helyiségben adják át a közérdekű hirdetésre vonatkozó kérésüket.

A képviselők azonban erre nem voltak hajlandók. Közben a munkatársak személyiségi jogait ezúttal sem tartották tiszteletben, annak ellenére, hogy erre fel is szólították őket.

Eleinte nem akartak tárgyalni

Szél Bernadett és Hadházy Ákos többször is visszautasította, hogy a közmédia kijelölt munkatársaival tárgyaljanak. Az Európai Ügyészségről szóló közérdekű hirdetésre vonatkozó kérésüket végül a kommunikációs igazgató vette át a képviselőktől.

Hadházy Ákos és Szél Bernadett ezután is azt hangoztatták, hogy addig nem mennek el, amíg nem beszélhetnek a vezérigazgatóval. Hétfő délután az MTVA vezérigazgatója is lement hozzájuk, aki azt mondta: visszautasítja, hogy a képviselők inzultálják a munkavállalókat.

Teljesítette követeléseiket az MTVA

Papp Dániel vezérigazgató úgy fogalmazott: határozottan cáfolja, hogy ne kommunikálna a képviselőkkel, hiszen ahogy levelezésükben már korábban leírta, válaszolni fog a megkeresésükre. Mint mondta, az erőszakos módszerrel van a gond, amit a képviselők az intézmény és az intézmény dolgozói ellen alkalmaztak, inzultálták őket és személyes adataikat is nyilvánosságra hozták.

A vezérigazgató arra is emlékeztette a két politikust, hogy megfelelő körülmények között a közmédia minden megkeresésükre válaszolni fog.

Bár az MTVA ezzel a politikusok mindkét követelését teljesítette, Hadházy Ákos és Szél Bernadett mégsem hagyta el az épületet.

Szél felkészült a bent éjszakázásra

Szél Bernadett azt mondta: mosdóba szeretne menni, ezért be kell engedni őket, annak ellenére, hogy a közmédia kijelölt területén erre lett volna lehetősége. Közben azt kérdezgette, hogy ha engedély nélkül bemegy, akkor kidobják-e. A bejutást ezután többször meg is próbálta. A két párt nélküli képviselő az MTVA kameráját is kapcsolgatta.

Szél Bernadett és Hadházy Ákos végül mégis átment abba az épületbe, ahol eredetileg is fogadni akarták őket.

Szél láthatóan felkészült arra, hogy hosszabb időt töltsön a székházban, a hátizsákja mellett még egy bőröndnyi holmit is maga után húzott. A két képviselő végül az MTVA egyik épületében töltötte az éjszakát.

Nem tehetnek meg bármit

Kedden reggel a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója fogadta a két képviselőt. Dobos Menyhért több alkalommal felhívta a politikusok figyelmét, hogy a viselkedésük túlmegy minden határon, félelmet keltenek a dolgozókban, zaklatják a munkatársakat. A vezérigazgató arra is kitért, hogy országgyűlési képviselőként sem tehetnek meg bármit. Felolvasta, valamint át is adta azoknak a jogszabályoknak a gyűjteményét, amelyek meghatározzák, hogy egy képviselő mit tehet.

Dobos Menyhért a beszélgetést azzal zárta, hogy szívesen látja a politikusokat, csupán egy kérése van: „kopogjanak, és ne törjék ránk az ajtót.”

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA később közleményt adott ki a képviselők magatartásával kapcsolatban.