MSZP-Párbeszéd: A kormány felelőssége, hogy késett a nyugdíjak utalása

 

Az MSZP és a Párbeszéd szerint a kormány felelőssége, hogy a nyugdíjak nem érkeztek meg a pénteki határidőre a bankszámlákra.

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, még most is tízezrével vannak olyanok, akik nem kapták meg a nyugdíjukat annak ellenére, hogy péntekre ígérte az utalást a Magyar Államkincstár (MÁK).

„Nem kéne szórakozni a nyugdíjasok pénzével” – hangoztatta. Hozzátette: péntek reggelre, a banki nyitásra több mint egymillió ember számláján kellett volna ott lennie a pénznek. Felhívta a figyelmet arra, hogy az özvegyi nyugdíjakat, az árvaellátást és a baleseti járadékot sem utalták el határidőben.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint a Fidesz 2018 áprilisában arra kapott megbízást, hogy működtesse az államot. Az állam pénteken nem működött, legalapvetőbb funkcióját nem látta el, nem tudta időre elküldeni a nyugdíjakat – közölte.

Elmondta, a Párbeszéd elfogadhatatlannak tartja az erről történő tájékoztatást is. Amennyiben a kormány előre tudta, hogy probléma lesz, ki kellett volna állnia és tájékoztatni kellett volna a nyugdíjasokat a késedelmes kifizetésről – mutatott rá. Szerinte a kormánynak óvintézkedéseket is kellett volna tennie, a helyi önkormányzatokon keresztül biztosítania kellett volna, hogy azok, akik rászorulnak, élelmiszercsomagot, illetve egyéb ellátást kapjanak.

Kifogásolta, hogy a kormány nem kért bocsánatot a nyugdíjasoktól.  Jelezte, írásbeli kérdéssel fordulnak az illetékes minisztériumhoz, azt tudakolva, miért csúszott a kifizetés, mik lesznek a következményei, mikor indítanak vizsgálatot, és mi a garancia arra, hogy nem fordul ilyen elő többet.

A baloldali főpolgármester-jelölti előválasztásra vonatkozó kérdésre Kocsis-Cake Olivio közölte, január 23-ig lehet ajánlásokat gyűjteni. Jelenleg ketten, Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke és Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője aspirálnak a jelöltségre. Hozzátette: január 28. és február 3. között várják a választópolgárokat, hogy eldöntsék, ki legyen Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester kihívója. Elmondta, az előválasztás második fordulójába több tízezer választópolgárt várnak, ez pedig elősegítheti azt, hogy a baloldalon egy jelölt legyen.

Az önkormányzati választásra vonatkozó kérdésre válaszolva a két politikus az együttműködés fontosságát hangsúlyozta. A Jobbikkal történő együttműködést firtató kérdésre Kocsis-Cake Olivio közölte, a helyi szervezetek döntenek, és amennyiben a jelölt nem vall szélsőséges nézeteket, illetve aláír egy, a támogató szervezetek közös alapértékeit tartalmazó nyilatkozatot, akkor támogatni fogják. A szándéknyilatkozat még csak terv – jegyezte meg.