Továbbra is a Jobbik-frakció tagja Szávay István és Staudt Gábor

 

Még mindig nem adta vissza parlamenti mandátumát Szávay István és Staudt Gábor, pedig a Jobbik politikusai ezt maguk jelentették be. Szávay István azután döntött így, hogy egy kiszivárgott hangfelvételen azzal dicsekszik, hogy megütött egy zsidó nőt. Staudt Gábor magánéleti okokra hivatkozva mondott le, miután kiderült, hogy érintett lehet egy nemzetközi áfacsalási ügyben.

Több mint egy hónapja, december elején jelentette be Szávay István, hogy lemond képviselői mandátumáról és távozik a parlamentből.

Döntését azután hozta meg, hogy nyilvánosságra került egy hónapokkal korábbi hangfelvétel, amelyen antiszemita megjegyzéseket tesz egy feltételezése szerint zsidó származású nőre, és azzal dicsekszik párttársának, hogy megütötte a nőt, amiért kritizálta a Jobbikot.

A jobbikos politikus később elismerte, hogy ő hallható a felvételen, azt viszont cáfolta, hogy valóban megütötte volna a nőt. A Jobbik nem lépett az ügyben, Szávay István végül önszántából mondott le parlamenti székéről decemberi 31-i hatállyal.

Párttársa, Staudt Gábor december közepén hozta meg ugyanezt a döntést. Ő magánéleti okokra hivatkozva közölte, hogy a jövőben nem tudja ellátni országgyűlési képviselői feladatait.

Staudt Gáborról néhány héttel korábban derült ki, hogy érintett lehet egy milliárdos áfacsalási ügyben, amely egészen Lengyelországig nyúlik. A politikust az egyik tanú nevezte meg érintettként. A Fővárosi Főügyészség vezetője néhány napja a Pesti Srácoknak megerősítette, hogy közös lengyel-magyar nyomozócsoportot hoznak létre az ügy felderítésére.

A Jobbik egyébként még decemberben jelezte, hogy megtalálták a két politikus utódját.

Most az Origo hívta fel a figyelmet arra, hogy bár Szávay István és Staudt Gábor is azt közölte, hogy lemondanak a képviselői mandátumukról, a parlament.hu adatai szerint továbbra is tagjai a Jobbik frakciójának, így az Országgyűlésnek is. A portál szerint mindkét politikus megszegte ígéretét.