Nagy Imre az 1956-os forradalom hívévé, majd mártírjává vált

 

Mártír miniszterelnökként ismerjük, de pályafutása elején a padlássöprésekért is felelt. Nagy Imre politikai életútja tanulságos és jellegzetesen magyar történet is egyben, hiszen a korábbi miniszterelnök – térben és időben is – hosszú utat járt be, mielőtt az antikommunista forradalom vezetője vált belőle.

A Nagy Imre szobor közelmúltbéli elszállításával fellángoltak az indulatok és felszínre kerültek olyan tények, amelyekről jobb esetben csak a történészek tudtak, de nem nagyon beszéltek, arról, mert nem szerették volna a mártír miniszterelnököt övező kultuszt lerombolni. A Kossuth tér eredeti, kommunizmus előtti állapotának helyreállítása már megkezdődött, de a Nagy Imre szobor elszállítása elindította a kérdésözönt arra vonatkozóan: ki volt valójában Nagy Imre?

Az első világháborútól a földművelésügyi miniszterségig

Furcsa, huszadik századi történet ez, első világháborús részvétellel, fogságba eséssel az orosz fronton. Itt kezdődik az érdekesebb része. A fogságból Nagy Imre valahogy átszivárgott a kommunista létbe, Nagy Imre harcolt a vörös hadseregben is, és egy új, nagy ideológia jegyében, őszintén küzdött a világforradalomért – mondta el Szerencsés Károly történész a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Nagy Imre, a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségének tagja földosztási birtokleveleket ad át a Nemzeti Segély kecskeméti gyermekotthonának avatási ünnepségén 1947-ben (Fotó: MTI/MAFIRT/Bauer Sándor)

Nagy Imre, a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségének tagja földosztási birtokleveleket ad át a Nemzeti Segély kecskeméti gyermekotthonának avatási ünnepségén 1947-ben (Fotó: MTI/MAFIRT/Bauer Sándor)

1942-től mindenki – Gerő Ernő, Nagy Imre és Kádár János is – elismerte Rákosi Mátyást mint a párt vezérét, és fel sem merült, hogy Rákosival szemben alternatívát jelentsenek az itthoniak. Utánuk következett Nagy Imre, Kádár János és Rajk László, az úgynevezett magyar nemzetiségű kommunisták. Váltakozó sikerekkel harcoltak különböző pozíciókért ’45 és ’49 között, és a történet vége az lesz, hogy „Kádár mindkét riválisát meggyilkolja” – fejtette ki.

Rámutatott, hogy Magyarországon minden demokratikus párt – a kisgazdák, a szociáldemokraták és a Parasztpárt – már a ’30-as évektől követelte a földosztást. Ez nem egy kommunista program volt, viszont a kommunisták ki akarták sajátítani maguknak. Mivel Nagy Imre volt az ideiglenes kormány földművelésügyi minisztere, így igyekeztek őt úgy beállítani, mint „a földosztó minisztert”.

1952 végén került szembe Rákosival

Nagy Imre fegyelmezett pártkatona volt. A népnyelv szerint ezért vállalta el a begyűjtési – padlássöprési – miniszteri posztot. 1952 végén kiderült, hogy Magyarországon szétesőben van a rendszer, és Moszkvában döntöttek úgy, hogy Rákosit le kell váltani a miniszterelnöki poszton, és Nagy Imrét kell a helyére ültetni. Ez volt az a pillanat, amikor szembekerültek egymással. Nagy Imre – természetesen nem mai fejjel gondolkodva – hihetetlenül pozitív döntéseket hozott, amikor felszámolta az internálótáborokat, megkezdte a koncepciós perek felülvizsgálatát, bért emelt és árat csökkentett. Ebből a klikkharcból azonban Rákosi jött ki győztesen, Nagyot pedig elmozdították, majd kizárták a pártból – mondta.

Hozzátette: „az emberek azt várták Nagy Imrétől, hogy emberibb úton induljon el, amely végül akár a szabadsághoz is elvezethet”.

Szerencsés Károly úgy véli, 1953-ban azért helyezték Nagy Imrét a miniszterelnöki székbe, hogy kezelni tudja a kialakult helyzetet, mert nyilvánvaló volt, hogy baj van. Azt várták tőle, hogy ha kell, tegyen engedményeket – ő pedig tett is. Ugyanez volt a helyzet 1956. október 23-án, amikor még nagyobb volt a baj. Visszahívták, újra felvették a pártba és megkérték, hogy próbálja meg kezelni a helyzetet, mert tömegek vonultak az utcára.

Kommunistaként az antikommunista forradalom élén

A Parlament előtt a sokaság azt kérte, hogy ő beszéljen, habár nem volt sem világítás, sem hangosítás. Nagy Imre maga sem értette, hogy mi történik. Azt mondta a Parlament előtt állóknak, hogy a szocializmus keretein belül, ’53-as alapon jönnek a reformok. „Az ott állóknak azonban ez már kevés volt, és szabadon, az oroszok nélkül akartak élni” – hangsúlyozta a történész.

Nagy Imre miniszterelnök rádiónyilatkozata az új kormány megalakulásának napján, 1956. október 28-án (Fotó: MTI/Bojár Sándor)

Nagy Imre miniszterelnök rádiónyilatkozata az új kormány megalakulásának napján, 1956. október 28-án (Fotó: MTI/Bojár Sándor)

Másnap megkezdődött a szabadságharc, amely odáig vezetett, hogy Nagy Imre Moszkvával és a birodalmi logikával szemben a magyar nemzeti törekvések mellé állt, és nem ellenforradalomnak, hanem nemzeti demokratikus megmozdulásnak nyilvánította a forradalmat, és magáévá tette a forradalom minden követelését – mutatott rá a történész.

Nagy Imre egész élete a kommunista mozgalomban telt, 1956-ban azonban eljutott oda, hogy létezik egy fontosabb érték is: a magyar nemzeti szabadság és függetlenség. Valóban nehéz elfogadni, hogy miként lehet egy kommunista a nemzeti érdekek szószólója, és hogy lehet a világtörténelem legszebb és talán az egyetlen igazi antikommunista forradalmának élén egy kommunista miniszterelnök. Csakhogy a forradalmat nem Nagy Imre robbantotta ki, hanem azok, akik végül kikényszerítették Nagytól ezt a döntést. Nagy Imre így vált ennek a gondolatnak a hívévé. Mártírrá pedig úgy, hogy a halálig vállalta, és nem adta fel – érvelt Szerencsés Károly történész.