Nem tetszik az embereknek az ellenzék „botránypolitizálása”

 

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyar választópolgárok kétharmadának nem tetszik az ellenzéki képviselők szerdai parlamenti „botránykeltése”, 66 százalékuk szerint nem viselkedhet így egy képviselő az Országházban – írták közleményükben. A Századvég az erőszakos tüntetésekkel kapcsolatban is kikérte az emberek véleményét, akik egyértelműen elutasítják az utcai agressziót.

Az emberek többségét felháborította az obstrukciós kísérlet

Hétmillió emberhez jutott el a parlamentben történt botránykeltés híre, két és fél millióan pedig aktívan foglalkoztak is a témával. „Az ellenzéki képviselők sípolással, hangoskodással zavarták a parlament munkáját a túlóratörvény elfogadásakor, és annak megszavazását is megpróbálták megakadályozni. Ön szerint elfogadható az ilyen cselekedet egy képviselőtől?” – tette fel kérdését a Nézőpont a kutatásban. A válaszadók 29 százaléka szerint igen, 66 százaléka szerint nem, 5 százalék pedig nem tudja vagy nem válaszolt.

Az ellenzéki képviselők papírokkal is beterítették az üléstermet (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Az intézet ismertetése szerint az idősebb korosztály háromnegyedét (76 százalékát) felháborította az ellenzéki képviselők viselkedése. Felhívták a figyelmet arra: ez nem jelenti azt, hogy más társadalmi csoportban tetszést aratott volna az obstrukciós kísérlet, mivel minden lényeges szociodemográfiai csoportban azok voltak többségben, akik szerint nem elfogadható ez a viselkedés egy képviselőtől a parlamentben.

Azt írták: politikai hovatartozás szerint már erősebb megosztottság tapasztalható. A kormánypártiak közül szinte mindenki (94 százalék) elítélte az ellenzéki képviselők cselekedeteit. Úgy folytatták: bár a baloldali pártok szimpatizánsainak többsége a politikusaik mellé állt (72 százalék), minden negyedik baloldali szavazó elutasította ezt a fajta politizálást. A Jobbik szavazói még inkább megosztottak, többségük elutasítja ezt a viselkedést (52 százalék). Úgy tűnik, „a párt vezetésében beállt baloldali fordulat” még nem fejtette ki a hatását a szavazótáboron belül, a párt többségét még mindig a rendpárti attitűd jellemzi – jegyezték meg. Értékelésük szerint ha a Jobbik a jövőben is aktívan szerepet vállal ezekben az akciókban, tovább csökkenhet a tábora.

Közölték: a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása csütörtökön és pénteken készült 750 ember telefonos megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.

A magyar emberek az utcai erőszakra sem vevők

A Századvég felmérése szerint a megkérdezettek 83 százaléka elutasítja az elmúlt napok tüntetésein tapasztalt agressziót és a rendőrökkel szemben tanúsított erőszakot.

A Századvég által megkérdezettek többsége szerint békés úton kellene véleményt nyilvánítani egy tüntetésen (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A közvélemény-kutató ezres mintán elvégzett telefonos felmérésének eredményéről szóló közleményben azt írta, a megkérdezettek 92 százaléka hallott arról, hogy ellenzéki politikusok a szerdai ülésen megpróbálták megakadályozni az Országgyűlés munkáját. A magyar lakosság többsége (60 százaléka) nem tartja elfogadhatónak, hogy az ellenzék ilyen módon próbálta akadályozni a parlamenti munkát.

A tüntetésekkel kapcsolatban kiderült, hogy a válaszadók jelentős többsége, 83 százaléka elítéli a tüntetők agresszivitását, nem tartja elfogadhatónak az utcai erőszakot és a rendőrök ellen irányuló agressziót egy ilyen tüntetésen. Az agressziót nemcsak a magukat jobboldalinak (89 százalék), hanem a magukat baloldalinak (73 százalék) vagy középen állónak (82 százalék) valló választók döntő része is elítéli.