Gulyás: A migránsvízum növeli a terrormerényletek veszélyét

 

A migránsvízum növeli annak a veszélyét, hogy a strasbourgihoz hasonló terrormerényletek történjenek – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter budapesti sajtótájékoztatóján.

A miniszter szerint a migránsvízumról szóló európai parlamenti (EP) döntés szembemegy a józan ésszel. A kormány elkeseredéssel fogadta az EP döntését, nem ért egyet vele, és úgy látja, hogy az európai demokrácia állapotáról szomorú képet fest, hogy miután egyszer az EP-ben már elutasították ezt a javaslatot, „látszatmódosításokkal” ismét dönteni kellett róla, és az Európai Parlament migrációbarát többsége végül elfogadta – fejtette ki a tárcavezető.

Szerinte az Európai Parlament azt igyekszik megkönnyíteni, hogy ha valaki – akár visszaélésszerűen – menedékjogi kérelmet nyújt be, akkor az illető Európába érkezhessen. „Minden olyan megoldást ellenzünk, amely nem Európán kívüli döntéshozatalt tesz lehetővé a menekültstátusszal kapcsolatosan” – jelentette ki kérdésre.

Gulyás Gergely arról is beszámolt, hogy a kormány kifejezte együttérzését a keddi strasbourgi, migrációs hátterű terrormerénylet ügyében Franciaországgal és az áldozatok hozzátartozóival.


Szerdán a kormány mellett a nemzetbiztonsági kabinet is ülésezett, és arról döntött, hogy Budapesten és a nagyobb városokban megerősítik a járőrszolgálatot, páncélozott járművek kivezényléséről is határoztak nagyobb karácsonyi vásárok helyszínére. A kabinet mindent megtett, hogy a karácsony előtti készülődés a közterületeken is nyugodt körülmények között, biztonságban történhessen – tájékoztatott.

A Miniszterelnökség vezetője kitért továbbá arra, hogy a csütörtökön kezdődő EU-csúcs egyik fontos témája lesz a hétéves uniós költségvetés, amellyel kapcsolatban a kormány szintén elkeseredéssel fogadta, hogy az európai bizottsági költségvetési előterjesztés migrációról, határmenedzsmentről szól. A magyar kormány szerint a migrációt nem menedzselni kell, hanem azt kellene kimondani egyértelműen, hogy megállítani szükséges – közölte Gulyás Gergely.

A Brexittel kapcsolatos kérdésre azt felelte: Magyarország egy szabályozott brit kilépésben érdekelt, ha már a brit választók a Brexit mellett döntöttek. Ha a szabályozott keretekhez hozzá tud járulni az Európai Tanács, akkor a magyar miniszterelnök ezt nyilván támogatni fogja – jelezte.

2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak jövőre

Jövőre 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a kormány inflációs adatok alapján hozott szerdai döntése nyomán – mondta Gulyás Gergely. A tárcavezető szólt arról is, a kabinetnek nyugdíjprémium kifizetéséről is döntenie kellett, ami összesen 41 milliárd forintos kiadást jelent az államnak az idei évben, és átlagosan 16-17 ezer forintot jelentett valamennyi nyugdíjasnak. Megjegyezte továbbá, készek a nyugdíjemelés későbbi korrekciójára, amennyiben a végleges inflációs adatok változást mutatnak.

Gulyás Gergely emlékeztetett, a kormánynak idén tavasszal sikerült Erzsébet-utalványokkal is támogatni a nyugdíjasokat, reményeik szerint pedig a jövőben is évente egyszer sor kerül hasonlóra a magyar gazdaság jó teljesítménye esetén.

Jelentős béremelést kapnak több szektor dolgozói

Azt is közölte, hogy jelentősen emelkedik az ápolónők bére, akiknek a fizetése a következő négy évben 72 százalékkal emelkedik majd. Jövő év novemberéig még tart az a korábbi bérmegállapodás, amely szerint utolsó ütemben 8 százalékkal emelik jövőre a béreket, de ennek időpontját előrehozzák 2019. július 1-jére. Ezt követően 2020. január 1-jén újabb 14 százalékos, 2020. november 1-jével 20 százalékos, 2022. január 1-jével pedig további 30 százalékos ápolói béremelés lesz – ismertette.

Összegzése szerint az ápolónők a kormányzati ciklus végére a 2012-es bérük majdnem a háromszorosáért fognak dolgozni, vagyis tíz év alatt háromszorosára nő a fizetésük. Kiemelte: a központi közigazgatásban átlagosan – január 1-jétől – 30 százalékos fizetésemelés lesz, és a honvédelmi, valamint a rendészeti igazgatási alkalmazottaknál is lesz béremelés, az ő körükben a bértömegváltozás 25 százalék, de szerinte az átlagos emelkedés ezt meghaladó lesz.

Gulyás Gergely tájékoztatása szerint a kormány szerdán felkérte az Igazságügyi Minisztériumot, hogy – a Pénzügyminisztériummal és az Országos Bírósági Hivatallal együttműködve – készítsen elő egy valamennyi bírót érintő jelentős fizetésemelési javaslatot.

A tárcavezető úgy fogalmazott, reményeik szerint a kabinet ezzel orvosolni tudja a bírák jelenlegi méltatlan fizetési helyzetét, az ország 2800 bírája pedig legkésőbb 2020. január elsejétől egy új bértábla szerint kaphatja meg illetményét. Kérdésre elmondta, a minimálbér is emelkedik jövőre, annak mértékéről egyelőre azonban nincs döntés. Aláhúzta, a kormány továbbra is garantálja, hogy jóváhagyja a munkaadók és munkavállalók minimálbér-emelésről szóló egyezségét.

Hollik István kormányszóvivő és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Agresszív politikai aktivisták vettek részt a tüntetésen

Gulyás Gergely törvénytelennek minősítette a szerda esti budapesti tüntetést, amelyen szavai szerint agresszív politikai aktivisták vettek részt. A tárcavezető az ellenzék előző napi parlamenti akciójáról – az elnöki emelvényre vezető lépcsők elfoglalásáról, hangoskodásról – azt mondta: szomorú és példátlan, ami az Országházban történt, az ellenzék egésze tette magát nevetségessé a méltatlan, az alkotmányos rendet veszélyeztető akciójával.

A kormánypárti többség azonban megőrizte a saját és a Ház méltóságát, és biztosította a parlament alkotmányos és törvényes működését – hangsúlyozta. A miniszter kijelentette: komoly, érdemi jogi vita fel sem merülhet az országgyűlési döntések törvényességével – sem a képviselői kártyákkal, sem az ülésvezető elnök helyével – kapcsolatosan.

A parlamenti történéseket követő esti budapesti demonstrációról úgy nyilatkozott: alkotmányos alapjog a gyülekezéshez való jog, de ez békésen és törvényes keretek között gyakorolható. Ami szerdán történt, törvénytelen volt, agresszív politikai aktivisták és szép számmal Soros György szervezeteinek kitartottjai vettek részt a tüntetésen, a rendőrökkel szemben erőszakosan léptek fel, ami pedig súlyos bűncselekmény – mondta, és hozzátette, hogy nyílt kereszténygyűlölet világlott ki a megnyilvánulásokból.

A jelenlegi adatok szerint a rendőrség 34 embert tartóztatott le, közülük 20-at garázdaság, 5-öt lopás, 4-et pedig a gyülekezési törvény megsértése miatt – közölte Gulyás Gergely, köszönetet mondva a rendőröknek az arányos és indokolt fellépésért. Kiemelte, hogy 5 rendőr megsérült.

Komoly siker a közigazgatási bíráskodásról szóló javaslat elfogadása

Gulyás Gergely az Országgyűlés szerdai döntései közül kiemelte a közigazgatási bíráskodásról szóló javaslat elfogadását, amit szerinte a politikai vádaskodások ellenére komoly sikerként kell értékelni, azt ugyanis a szakma és a tudomány többsége is támogatta. Hangsúlyozta, az elfogadott javaslat tartalmazza a megfelelő jogállami garanciákat és semmiféle politikai befolyásolásra nem ad lehetőséget. A közigazgatási bíróságok különváltan, de az egységes bírói rendszerben működnek majd – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy milyen házszabályi rendelkezés alapján mehetett be szerdán a parlamenti ülésterembe Orbán Viktor miniszterelnök két testőre, Gulyás Gergely azt felelte: a kormányfő kiemelten védett személy, és miután az ellenzék fizikailag inzultálta a miniszterelnököt, nehéz elítélni a védelemmel megbízottak magatartását.

A miniszterelnöki stáb budai Várba költözéséről szintén kérdésre azt mondta, nem lesz akadálya, hogy január 1-jétől véget érjen az a „rossz kommunista örökség, amely a törvényhozást és a végrehajtást egy épületbe kényszerítette”.

Az M0-s autóút nyugati szakaszának építését firtató felvetésre a tárcavezető úgy foglalt állást, hogy jó lenne bezárni a körgyűrűt, de a nyomvonalról társadalmi vitát kell folytatni. Mivel ilyen egyelőre nem volt, ő kérte, hogy a településrendezési törvény mellékelte ne tartalmazzon egy egyértelmű nyomvonalat – közölte. Szintén kérdésre válaszolva közölte, 2020 szeptemberében léphet hatályba az új nemzeti alaptanterv.