MSZP: európai bérekkel és otthonteremtési programmal kell megállítani az elvándorlást

 

Az MSZP arra szólította fel a kormányt, hogy uniós bérekkel és egy otthonteremtési programmal próbálja megállítani az elvándorlást.

A szocialisták elnökségi tagja pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy eddig körülbelül hatszázezer ember ment külföldre és a statisztikák szerint további 1,2 millió tervezi, hogy elhagyja az országot. Bihal Dávid azt mondta, hogy a kormány eközben egy törvénymódosítással, az évi 400 túlórát engedélyező “rabszolgatörvénnyel” azt akarja elérni, hogy az emberek még többet dolgozzanak, még kevesebb pénzért és közben még később kapják meg a bérüket.

A magyar átlagbérek a visegrádi országok között is az utolsó helyen állnak – emelte ki. A kormány nem lesz képes itthon tartani a fiatalokat vagy a családokat és Magyarország lassan kivándorlóországgá változik – fogalmazott.

A politikus végül azt kérte, hogy mindenki vegyen részt a szakszervezetek szombati tüntetésén. Ezt az ellen a törvénymódosító indítvány ellen tartják, aminek alapján három évre emelkedne a jelenlegi maximum 12 hónapról a munkaidőkeret elszámolása, és – a jelenlegi 250 óráról – 400 órára emelkedne az egy évben elrendelhető rendkívüli munkaidő maximális mértéke.