Visszaadja képviselői mandátumát Szávay

 

A jobbikos politikus Facebook-oldalán jelentette be, hogy lemond országgyűlési képviselői mandátumáról. Szávay István korábban már megvált országgyűlési jegyzői és a Jobbikban betöltött frakcióvezető-helyettesi tisztségétől is az ügy miatt.

Ahogy arról korábban a hirado.hu is beszámolt, a Hír TV szerdán közölt egy videoriportot arról, hogy Szávay István a párt egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította: az előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az azt mondta, hogy nácibűz van. A politikus megerősítette a hangfelvétel valódiságát, de hozzátette, hogy a beszélgetés során később világossá tette, hogy csak viccelt. Az ellenzéki politikus az ügy miatt lemondott országgyűlési jegyzői és a Jobbikban betöltött frakcióvezető-helyettesi tisztségéről.

Hétfői bejegyzésében Szávay István azt közölte: a parlamenti megbízatásairól lemondással arányos felelősséget vállalt mindazért, ami egy fél évvel ezelőtti, titokban rögzített magánbeszélgetésen elhangzott.
Szávay István azt írta: „egyedül a Jobbik méltó és alkalmas a fideszes pártállam megdöntésére és Magyarország kormányzására, ennek megvalósulását nem kívánom hátráltatni. Alapítóként tizenöt éve vagyok közösségünk tagja, amely iránt felelősséget érezve le kívánok mondani országgyűlési képviselői megbízatásomról is.”

Megjegyezte, hogy a továbbiakban is egy szabad, élhető és büszke Magyarországért küzd majd, de már nem képviselőként. A mandátumát pedig vissza szeretné adni annak a közösségnek, amelynek bizalmából azt megkapta, és akik felé hálával tartozik az elmúlt másfél évtizedért.