Fáklyás felvonulással emlékezett az MSZP és a Párbeszéd

 

Budapest egyesítésének 145. évfordulóját ünnepelte közösen a két párt. A Szabadság híd pesti hídfőjénél összegyűlt néhány tucat ember egy „Szabad Budapestet!” molinóval és vonult át a hídon.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke azt mondta: Budapest úgy mondja el 145 éves történelmét, hogy a jövő nemzedékeinek követendő példát mutat és intő példát is nyújt, hogy minek nem szabad megtörténnie.

Felelevenítve 145 év történelmét, Molnár Zsolt arra kérte a résztvevőket, vegyék kezükbe a város sorsát, formálják a jövőt, egyesítsék Budapest szabadságszerető választópolgárait az önkormányzati választás és az azt megelőző „iránymutató” budapesti előválasztás közeledtével. Budapest demokratái egyesüljenek, és a Szabadság híd legyen a jelképe annak, ami összetart mindnyájunkat! – tette hozzá.

Horváth Csaba, Gurmai Zita, Molnár Zsolt és Karácsony Gergely a főváros egyesítésének 145. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésén (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Lakói tették sikeressé a fővárost

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője úgy fogalmazott: az itt élők tehetsége, szorgalma, áldozatos munkája kellett ahhoz, hogy Budapest a legnagyobb fővárosok sorába emelkedjen. Budapest sokszínű multikulturális és befogadó város lett, amelyet az itt lakók tettek sikeressé – mondta. Szerinte veszélyben van Budapest, a főváros fejlődése az elmúlt nyolc évben megtorpant. A budapestiek naponta húszmilliárd forint adót fizetnek be az ország kasszájába, amiből alig kapnak vissza valamit – hangoztatta Horváth Csaba.

Az ellenzéki politikus szerint Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester szombaton „Budapest kifosztásáról” írt alá egyezményt, kettejük szerződése „csak egy blöff” az önkormányzati választásokra. Úgy fogalmazott: Budapestnek olyan vezetője kell, hogy legyen, akinek Budapest az első. Hozzátette: addig kell küzdeni, amíg ki nem harcoljuk a Budapest-törvényt, amely garantálja Budapest szabadságát, az állam, a kormány és a főváros közti munkamegosztást, valamint az ehhez tartozó forrásokat.

Minden budapestinek megvan a szabadsága

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke közölte, azt ünnepeljük, hogy Pest, Buda és Óbuda polgári közösséggé vált. A Szabadság híd pedig azt szimbolizálja, hogy Budapest lakóit a szabadság köti össze.

Kiemelte: mindannyian, akik Budapesten élünk – pestiek, budaiak, óbudaiak, férfiak és nők, autóval vagy kerékpárral közlekedők, idősebbek és fiatalabbak, panelban lakók vagy épp a kertvárosban élők – ennek a városnak a polgárai vagyunk, és megvan a szabadságunk ahhoz, hogy a várost olyan irányba fejlesszük, amerre mi szeretnénk. A jövő őszi önkormányzati választásról szólva azt mondta: az a tét, hogy az elmúlt kilenc év centralizációja után a város polgárai szabad akaratukból visszaveszik-e városuk irányítását.

Karácsony Gergely szerint a következő főpolgármesternek a budapestiek főpolgármesterének kell lennie, és nem a Fidesz elnökével, hanem a budapesti polgárokkal kell megállapodást kötnie. Úgy fogalmazott: azt szeretnénk, ha Budapest „nem alamizsnát kapna a saját kormányától”, hanem megkapnánk a „jogos jussunkat” abból a pénzből, amit Budapest gazdasága és lakossága befizet a költségvetésbe.

A beszédeket követően a Szabadság híd pesti hídfőjénél összegyűlt néhány tucat ember a két párt politikusaival közösen egy „Szabad Budapestet!” molinóval és fáklyákkal vonult át a hídon a pestiről a budai oldalra.