Újraválasztották a Párbeszéd társelnökeit

 

A Párbeszéd vasárnapi, budapesti tisztújító taggyűlésén újraválasztották a párt két eddigi társelnökét, Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt. Új elnöksége is lesz a pártnak, a két társelnök mellett Szabó Zsolt, Béres András, Hegyesi Beáta, Tordai Bence és Mach Péter került be az testületbe.

A társelnökök mandátuma 18 hónapra szól. A szavazást követő sajtótájékoztatón Karácsony Gergely azt mondta, hogy a taggyűlés döntött a párt politikai stratégiájáról is. A Párbeszéd az MSZP-vel közösen indul a jövő évi EP-választáson, de eközben egy széles körű, „Európa-párti szövetség” kialakítására törekszik – fogalmazott.

Szabó Tímea és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnökei sajtótájékoztatót tartanak a párt tisztújító taggyűlése után Budapesten, az OKISZ Inkubátorházban 2018. november 11-én (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Magyarázatként közölte: tudják, hogy az ellenzéki pártok egy része önálló listával készül, de nagyon sok civil szervezet és társadalmi mozgalom gondolkodik hasonlóan, mint az MSZP-Párbeszéd. Azt szeretnék elérni, hogy az EP-listájuknak a lehető legszélesebb körű társadalmi támogatottsága legyen – jelentette ki.

A másik társelnök, Szabó Tímea hangsúlyozta, hogy csak úgy tudják elképzelni a szövetségesi politikát, ha jövőre az önkormányzati választáson Karácsony Gergely lesz a zuglói polgármesterjelölt és ezt szövetségeseik helyi, regionális és országos szinten is támogatják. A parlamenti frakcióvezető politikai elképzeléseiket ismertetve hangsúlyozta, a Párbeszéd elsődleges célja a mindenki számára elérhető alapjövedelem bevezetése. Emellett a paksi atomerőmű bővítésének leállításáért és a lakhatási problémák megoldásáért akarnak küzdeni – közölte. Hozzátette, hogy kiemelt szerepet kap majd az egészségügy és az oktatás képviselete is.

Karácsony Gergey egy kérdésre válaszolva azt mondta, továbbra is támogatják, hogy jövőre tartsanak előválasztást az ellenzéki főpolgármester-jelöltek között. Úgy fogalmazott: remélik, hogy az év végéig minden számottevő politikai szereplővel meg tudnak állapodni erről.

Azt is kijelentette, hogy felelőtlennek tart minden olyan politikai próbálkozást, aminek az a célja, hogy „felszalámizza” a fővárosi ellenzéket annak érdekében, hogy újra Tarlós István legyen a főpolgármester. Hangsúlyozta, hogy ha megtartják az előválasztást, akkor mindenkitől elvárja, hogy a legtöbb szavazatot kapott jelöltet támogassa.

Hozzátette, hogy ha demokratikus lesz a folyamat, akkor „ott a helyem ebben a versenyben, de önmagában fontosabbnak tartom az elvet, mint a személyes ambíciókat”. Szabó Tímea ezt azzal egészítette ki, hogy Tarlós Istvánt csak akkor lehet legyőzni, ha a demokratikus ellenzéki oldal egy jelöltet indít.