Honvédelmi miniszter: Felelőtlenül viselkedett Demeter Márta

 

Benkő Tibor felelőtlen viselkedésnek nevezte azt, hogy az LMP-s Demeter Márta nyilvánosságra hozott egy titkos katonai adatot. A képviselő kedden kérdést tett fel a tárca vezetőjének, amelyben a miniszterelnök lányát összekeverte egy ENSZ-misszióban szolgáló katona gyermekével.

Demeter Márta, mint minden parlamenti képviselő hozzájuthat bizalmas információkhoz. Az LMP politikusa azonban visszaélt ezzel a jogával – mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Hír TV-ben. Németh Szilárd hozzátette: Demeter Márta 300 kérdésére válaszoltak már, és hét iratbetekintésen vehetett részt.

Az egyik ilyen alkalom után tette fel a kérdést a honvédelmi és a belügyminiszternek, hogy miért szállíthatja a Magyar Honvédség repülőgépe a miniszterelnök lányát? Csakhogy kiderült, hogy nem a kormányfő gyermeke, hanem az egyik ENSZ-misszióban szolgálatot teljesítő Orbán vezetéknevű tiszt kislánya utazott a gépen. Így az ő nevét hozta nyilvánosságra Demeter Márta.

Az álhírt pedig több ellenzéki hírportál is átvette még azelőtt, hogy a Honvédelmi Minisztérium rámutatott volna a tévedésre. Németh Szilárd éppen ezért még csütörtökön felszólította Demeter Mártát, hogy adja vissza parlamenti mandátumát, és távozzon a nemzetbiztonsági bizottságból.

A bizottság jobbikos elnöke, Mirkóczki Ádám szerint is hibázott Demeter Márta. Az LMP országgyűlési képviselője azonban úgy véli, mindent szabályosan csinált, és indokolt volt a kérdése. Pénteki közleményében pedig megerősítette, hogy folytatja. Úgy fogalmazott: nem a Honvédelmi Minisztérium vezetősége dönti el, hogy kik a tevékenységük ellenőrzésével foglalkozó bizottság tagjai. Azt írta: a képviselői kérdések feltevése sem a minisztérium kényelmi vagy más jellegű szempontjainak figyelembevételével történik. Úgyhogy számíthatnak a következő 300 kérdésre is.

A honvédelmi miniszter az M1-nek azt mondta: felelőtlen volt Demeter Márta, amikor titkos adatokat hozott nyilvánosságra. Benkő Tibor úgy fogalmazott: a képviselőnek ezért vállalnia kell a felelősséget.

A Fidesz-frakció közleményében úgy reagált: Demeter Márta politikai haszonszerzés céljával hamisított meg és tett közzé adatokat. Ezért a nagyobbik kormánypárt az ügyészséghez fordul, mert szerintük több bűncselekmény gyanúja is felmerülhet.