Elfogadták a Sargentini-jelentést visszautasító határozatot

 

Megszavazta a parlament kedden a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és az országgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló, a Sargentini-jelentés elleni határozatot, amely arra szólítja fel a kormányt: ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarországot ért valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott rágalmazó jelentéssel szemben.

A képviselők 129 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 18 tartózkodás mellett fogadták el a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető által benyújtott javaslatot, amely hangsúlyozza: Magyarország maga védi a határait, „fenntartjuk a kerítést, és nem engedjük, hogy elvegyék tőlünk a határőrizet jogát”.

A dokumentum szerint az Európai Parlamentben (EP) elfogadott Sargentini-jelentés a demokratikusan megválasztott magyar Országgyűlés döntéseit támadta meg, ezzel pedig túllépte hatáskörét, megsértette az ország szuverenitását.

Az Országgyűlés plenáris ülése 2018. október 16-án (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Visszautasítják a Sargentini-jelentést

A határozatban az olvasható: megdöbbentőnek tartják, hogy az EP bevándorlást támogató képviselői azért ítélik el Magyarországot, mert megvédte határait. „Visszautasítjuk a Sargentini-jelentésnek nevezett hazug bevándorláspárti vádirat rágalmait. Visszautasítjuk a jelentést, amely azért támadja Magyarországot, mert nem fogadott be bevándorlókat, elutasította a kvótát, jogi határzárat hozott létre, és büntethetővé tette az illegális bevándorlás szervezését” – írták.

Az elfogadott előterjesztés felháborítónak nevezi, hogy az EP bevándorláspárti képviselői, a tartózkodó szavazatokat figyelmen kívül hagyva, „csalással fogadták el a Magyarországot és a magyar embereket rágalmazó jelentést”.

A magyar Országgyűlés egész Európára nézve veszélyesnek tartja, ha egyes üzleti csoportok és egy spekuláns üzletember érdekei akadálytalanul érvényesülnek az Európai Unióban, és felülírhatják az alapszerződésben lefektetett szabályokat – írták, elfogadhatatlannak nevezve, hogy az illegális migrációt támogató szervezetek megbélyegezzék a magyarokat.

„Csak a magyarok dönthetnek arról, kivel szeretnének együtt élni és kivel nem” – rögzíti a közzétételét követő napon hatályba lépő országgyűlési határozat. Az EP szeptember 12-én 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadta el a magyar jogállamisági helyzetről szóló Sargentini-jelentést.

MSZP: a Sargentini-jelentés a magyar emberek jogfosztásáról szól

A Sargentini-jelentés a magyar emberek jogfosztásáról szól – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője Budapesten kedden, sajtótájékoztatóján.

Az Európai Parlament (EP) kétharmada kiállt az európai értékek mellett, melyeket korábban még a Fidesz is képviselt. Most kiderült, hogy kik védik a demokratikus, jogállami értékeket, és kik próbálják gyengíteni az európai együttműködést – mondta az ellenzéki politikus.

Az EU-ban Orbán Viktor megszervezte azt a szélsőjobboldali, populista pártszövetséget, melynek az EU bomlasztása az érdeke, belföldön pedig a Fidesz a kiváltságosok és a tagadás pártja. A kormánypárt tagadja a jogegyenlőséget, a sajtó és a tudomány szabadságát, a korrupció felszámolását, a munkavállalók, családok, idősek biztonságát, a bíróságok függetlenségét, csakhogy saját kegyeltjeit védelmezhesse – fejtegette Tóth Bertalan.

Az MSZP EU-párti szövetséget épít a Párbeszéddel

Az MSZP és a Párbeszéd 19 pontos javaslatával helyre lehetne állítani a demokráciát Magyarországon, és elejét lehetne venni az EU alapszerződés hetes cikkelye alapján indított eljárásnak – tette hozzá.

Az MSZP EU-párti szövetséget épít elsősorban a Párbeszéddel, továbbá más pártokkal, közéleti és politikai szereplőkkel, valamint támogatja az október 23-ára Hadházy Ákos független, volt LMP-s országgyűlési képviselő által meghirdetett demonstrációt, illetve az aláírásgyűjtést az Európai Ügyészséghez való csatlakozás érdekében – mondta a szocialista politikus.

Hozzátette: kedden szavaz a parlament a Fidesz ellen-Sargentini-jelentéséről, melynek lényege, hogy a Sargentini-jelentés bevándorláspárti, az EP kétharmada bevándorláspárti és bevándorló kontinenssé szeretné tenni Európát. A Fidesz ellen-Sargentini-jelentésében tehát minden benne van, ami a kormánypárt propagandája, de semmi, ami valóságos – jegyezte meg Tóth Bertalan.

Karácsony Gergely szerint jogosak az uniós kritikák

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke a sajtótájékoztatón arra mutatott rá, hogy Orbán Viktor nyolcéves miniszterelnöksége után Magyarországot már fel sem vennék az EU-ba, tehát az uniós kritikák jogosak. A magyar polgárok viszont egyszer már eldöntötték, hogy az EU-hoz akarnak tartozni, erről fog szólni a jövő évi EP-választás is.

Fontos, hogy a magyar Európa-párti erők több képviselőt juttassanak az EP-be, mint a Fidesz – jegyezte meg az ellenzéki politikus.

Karácsony Gergely elmondta azt is: a legfrissebb hírek szerint az EU ahhoz köti kifizetéseit, hogy feljelentést tesz-e Magyarország az Elios-ügyben. Orbán Viktor tehát az uniós pénzek kifizetését veszélyezteti, ha nem tesz feljelentést a családját érintő, bűncselekmények hálózatát megvalósító Elios-ügyben – hangoztatta a Párbeszéd társelnöke.

A Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő által összeállított jelentés kritikát fogalmaz meg a jogállamiság magyarországi helyzetével, így többek között az alkotmányos és választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, a véleménynyilvánítás és a tudományos élet szabadságával kapcsolatban. A jelentést júniusban az EP illetékes bizottsága, szeptemberben pedig a plenáris ülése is nagy többséggel fogadta el.