A migránsok betelepítése hatalmas pénzügyi terhet jelentene

 

A kormánynak minden eszközzel fel kell lépnie a Sargentini-jelentés ellen, amely Brüsszel nyomásgyakorlása a magyar migrációs politika megváltoztatására – mondta a gazdasági bizottság fideszes elnöke a testület ülését követő sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.

Bánki Erik hozzátette: a jelentésben szereplő adatok szerint az országnak legalább 50 ezer illegális bevándorlót kellene befogadnia, ami a jelenlegi német költségvetési adatok szerint évente közel 500 milliárd forintos terhet jelentene a magyar költségvetésnek. Ez elképesztő összeg, a 2019-es költségvetés vívmányai szerint a kormány éppen 500 milliárd forinttal többet tud fordítani egészségügyi ellátásra vagy védelmi kiadásokra – mutatott rá Bánki Erik, megjegyezve: a családegyesítéseken keresztül az ötvenezer ember befogadását követő években ez a létszám több százezres lenne.

Ez azt jelentené, hogy mindez a magyar költségvetésre több ezer milliárd forintos terhet róna, a költségvetés összeomlana – összegzett. A kormánypárti politikus kiemelte: Magyarország ezeket a terheket nem tudja és nem is akarja vállalni, a nemzeti szuverenitás része az, hogy a magyar adófizetők pénzének elköltéséről a magyar parlament dönt. „Nem adjuk fel azt az álláspontunkat továbbra sem, hogy Magyarország szuverenitását megőrizzük, a magyar határokat megvédjük” – hangsúlyozta a képviselő. Elmondta, a gazdasági bizottság kormánypárti képviselői a csütörtöki ülésen támogatták a Sargentini-jelentés elutasításáról szóló javaslatot.