Gyanús pénzmozgások történhettek a Jobbiknál

 

Nejlonzacskóban küldték a pénzt a vidéki szervezetekhez, amit aztán a tagságnak vissza kellett fizetnie a pártkasszába a postán keresztül – erről beszélt egy volt jobbikos alapszervezeti elnök. Az M1-nek nyilatkozó alkotmányjogász szerint a pénzmosás gyanúja is felmerülhet az ügyben.

Rendszeresen, gyanús körülmények között érkezett pénz a Jobbik pártigazgatójától a vidéki szervezetekhez a választási kampányban – erről a nemrégiben megszűnt szekszárdi csoport volt elnöke beszélt az M1-nek. Szabó Balázs azt mondta, a nejlonzacskókban szétosztott összegeket a tagságnak kellett befizetni a postán keresztül a pártkasszába, ügyelve arra, hogy ez egyszerre ne haladja meg a 400 ezer forintot.

A volt jobbikos vezető szerint eközben a párt elnöksége nem volt hajlandó elárulni, hogy honnan származik a pénz. Elmondta, kezdett gyanússá válni a dolog, sejtették, hogy ezek a pénzek nem tisztán érkeztek a párthoz.

Szabó Balázs a tisztázatlan pénzmozgások miatt feljelentést tesz a legfőbb ügyésznél. Az M1 kereste a Jobbikot is, ők annyit közöltek, hogy Szabó Balázs képtelen vádja miatt megteszik a jogi lépéseket.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint ha bebizonyosodnak a volt alapszervezeti elnök állításai, a Jobbiknak az Állami Számvevőszék felé el kell számolnia, és akár a bűncselekmény gyanúja is felmerülhet.

Nem ez az első eset, hogy felelőtlen gazdálkodása miatt bírálják a Jobbikot. Korábban az is kiderült, hogy a párt vidéki alapszervezeteinek tartalékait is felélte. A Jobbikhoz köthető N1 TV volt főszerkesztője is a párt zavaros pénzügyeiről beszélt. Szerinte megdöbbentően nagy volt a készpénzforgalom a Jobbik háza táján a 2018-as kampányban.

Gyöngyösi Márton, a párt frakcióvezetője korábban azt is elismerte, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott több százmilliós bírságra gyűjtött pénzt is kampányra költötték.

Az ÁSZ azért büntette meg a Jobbikot, mert jóval áron alul kötöttek szerződést Simicska Lajos nagyvállalkozó hirdetőcégeivel, ami tiltott párfinanszírozásnak minősül. Emiatt elestek az állami támogatástól is. Mindeközben a párt halmozta a tartozásokat. A Magyar Postának több tízmillió forinttal, a plakátkampányuk után pedig több mint 100 millió forinttal maradtak adósak a választást követően.