Családügyben indul nemzeti konzultáció októberben

 

A következő nemzeti konzultációban a család és a demográfiai helyzet kerül előtérbe – mondta Beneda Attila, az Emmi helyettes államtitkára az M1 Ma reggel című adásában.

Az októberi nemzeti konzultáció két legfontosabb témaköre a családok és a demográfia lesz, hogy a kormány lássa, milyen intézkedésekkel lehetne segíteni a kívánt gyermekek megszületését – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) családpolitikáért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1-en.

Beneda Attila azt mondta, a kormány a társadalom alapkövének a családokat tekinti, ezért szeretne minden olyan támogatást megadni, amely előrébb hozza a gyermekvállalást.

Az 1980-as évek elején az első gyermek születésekor az édesanyák átlagosan 21-22 évesek voltak, ma már harmincévesen szülnek először – ismertette.

Kitért arra: megteremtették annak lehetőségét, hogy az édesapa is gyesre, gyedre mehessen. Tavaly a 140 ezer gyedből 11 ezret férfiak vettek igénybe. Gyermekük születése után továbbá az édesapák 5 nap szabadságot kapnak.