Állami kitüntetéseket adott át Rétvári Bence

 

Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára Budapesten pénteken az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából.

Szent István király a keresztény Európa részévé tette a magyar államot ezer évvel ezelőtt. Ahhoz azonban, hogy az ország még ezer évig fennmaradjon, nagyon sok ember hitére, elkötelezettségére, teljesítményére, munkájára és hazafiságára volt szükség – mondta.

Rétvári Bence közölte: ebben a munkában részesek a díjazottak is, akiknek tehetségét és szorgalmát ismerik most el.

Az államtitkár, a díjazottakat változást hozó embereknek nevezve, kijelentette: ők nemcsak sodródtak az áramlattal, hanem változást hoztak, megváltoztatták környezetük életét.

A kitüntetettek „egy olyanfajta pluszt képviselnek”, amely nélkül Magyarország nem gazdagodott volna – mondta Rétvári Bence, és hozzátette, hogy a díjak odaítélésével minden magyar ember elismerését fejezik ki.

A díjazottak teljesítménye és egy kormányzatnak a hazaszerető, a magyar embereket támogató politikája tudja együtt azt a jólétbeli különbséget csökkenteni, amit ma még sokan éreznek például az osztrákok és a magyarok között – fogalmazott.

Szólt arról is, hogy az elismerésnek van egy olyan üzente, minél többen vegyenek példát a díjazottakról, minél többen érezzék magukat ösztönözve: ha én magam is elköteleződök, „kicsit többet teszek oda magamból”, akkor az mások számára példaértékű.

Alapi István, az Edda Művek együttes gitárosa (j) átveszi a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést Rétvári Bencétől, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkárától a Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata, valamint a Móra Ferenc-, Pauler Gyula-, Szinnyei József-díjak átadási ünnepségén a Pesti Vigadóban 2018. augusztus 17-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Rétvári Bence államtitkár Alapi Istvánnak, az Edda Művek együttes gitárosának a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adja át (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Az ünnepségen az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenység elismeréseként adta át a Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, valamint a Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket.

Rétvári Bence az Emmi kultúráért felelős államtitkárával, Fekete Péterrel átadta a kulturális szakterület miniszteri elismeréseit is, a Móra Ferenc-, a Pauler Gyula- és a Szinnyei József-díjakat.