Állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós és Gulyás Gergely

 

Ünnepi beszédében Kásler Miklós kiemelte: augusztus 20-a a magyar nemzet, a magyar állam legfontosabb ünnepe, „múltunk, jelenünk és jövőnk összekötő eleme, amely egyesít magában mindent, amit ma magyarnak nevezhetünk”.

Szent István király érdeme megkérdőjelezhetetlen, de az ő műve csak a kezdet. Uralkodása óta ezer év telt el, és a magyarság megmutatta, hűséges a hagyatékához, ősi és keresztény hagyományaihoz, a szent koronához és hazájához – fejtette ki az emberi erőforrások minisztere.

Úgy fogalmazott: „Szent István államvallássá egyesítette a lelkekben már előtte is bontakozó kereszténységet, a szeretet hitét, a krisztusi értékek alapján utat mutatott nemzetének”.

Az ünnepségen Kásler Miklós átadta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetéseket, Gulyás Gergely pedig a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéseket. A két miniszter közösen adta át a Magyar Érdemrend középkeresztje és a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal állami kitüntetéseket.

„Európa bástyája”

Kásler Miklós szerint Európában szétáradt Szent István szellemisége. Ennek köszönhetjük – mondta –, hogy „hazánk Európa bástyája lett, a magyar nemzet, a magyar kultúra és keresztény hitünk fennmaradt akkor is, amikor tatár dúlta, török rombolta, Habsburg sanyargatta, vagy a náci, vagy a szovjet tankok szállták meg, amikor ember- és istenellenes eszméket, különböző izmusokat akartak idegen földről idegen ideológiák és nagyhatalmak ránk kényszeríteni”.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond  az augusztus 20-a alkalmából rendezett átadó ünnepségen (MTI Fotó: Mónus Márton)

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarok hitet tettek hagyományaik mellett a legnehezebb időkben is, “miközben számos erős nemzet süllyedt el, veszíttette el országát, identitását, kultúráját, mert nem volt tartása, nem volt hite, elfelejtette hagyományait”.

Veszendő értékeinkre kell fektetni a hangsúlyt

Véleménye szerint több ország van ma is, amely magát erősnek tekinti, de már nincs hite, „szeretete álságos, társadalmából kihalófélben vannak a történelmi és keresztény értékek, háttérbe szorult a család szeretete, támogatása”. Hozzátette: Szent István ettől megóvta nemzetét, „élünk, ismét emelkedünk”, és azokat ünnepeljük, akik tehetségükkel, szorgalmukkal és akaratukkal hozzájárultak Szent István alkotásának kiteljesítéséhez, gyarapításához.

Megújulás nemzedékről-nemzedékre

 A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely arról beszélt, hogy közös életünk, amelynek Szent István élete és műve a kiindulópontja, sok-sok ember életéből és művéből áll össze, és azok egymást segítve építik „egyre magasabbra” mindazt, amit a nemzet közös hagyatékként megőriz.

Mint mondta, az ország, a Kárpát-medence és a világon szétszóródott magyarság sokat köszönhet ezeknek a teljesítményeknek, amelyekből nemzedékről nemzedékre megújul az élete, újjászületnek közösségei, újrafogalmazódik kultúrája, megerősödik anyagi tehetsége. „Ezeknek egy része névtelen, egy része nevesített teljesítmény, amelyeket példaként és tanulságként, igazodási pontként és tanulságként méltán őrzött meg az emlékezet” – jegyezte meg.

Munka és szeretet van a díjak mögött

Gulyás Gergely azt mondta, a kitüntetésekkel nagyszerű teljesítményért, sok évtizedes elkötelezett munkáért, a nemzeti közösség kitartó szolgálatáért mondanak köszönetet. A díjazottak sokféle tudással, tapasztalattal, teljesítménnyel járultak hozzá a nemzet fennmaradásához, ugyanakkor ezek mögött „hasonló elkötelezettség, alázat, felelősségvállalás, munka és szeretet áll” – tette hozzá, hangsúlyozva, a kitüntetettek hozzájárultak ahhoz, hogy „Magyarország mindannyiunknak egyszerre lehessen otthona és hazája”.

 A miniszter úgy fogalmazott: a nemzet életében összefonódik mindannyiunk sorsa. „Az, hogy milyen lesz a közösség, milyen lesz a jövőnk, azon múlik, itt és most mit teszünk meg egymásért, közös hazánkért.”