Az Európa előtt álló demográfiai kihívásról rendeztek konferenciát Rigában

 

A konferencián a házigazda Lettországon, továbbá Magyarországon kívül képviseltette magát Észtország, Finnország, Csehország, Szlovénia, Lengyelország és Litvánia, és jelen volt az Európai Parlament egyik alelnöke is, valamint olyan szakemberek, akik tudományos szempontból foglalkoznak a kérdéssel.

Novák Katalin elmondta, a napirenden elsősorban annak megvitatása szerepelt, hogy miként lehetne kezelni a demográfiai kihívást, amellyel egész Európa szembenéz, és hogyan lehet családközpontú megoldást találni minderre.

A magyar vélemény szerint Európa igen súlyos demográfiai helyzetben van, és ehhez képest nem igazán komolyan foglalkozik a kérdéssel európai szinten. Amit sok ország a migrációval kapcsolatban képvisel, az egy rossz válasz egy soha fel nem tett kérdésre, hiszen a kérdés az, hogy miért nem születik elég gyermek Európában – mondta.

Ehelyett Európában látszatmegoldást támogatnak sokan, ez pedig a migráció, amely nem jelentheti a megoldást a demográfiai krízisre. „Mi Magyarországon határozottan megmondjuk azt, hogy a megoldást a demográfiai válságra a gyermekekben látjuk, abban, hogy magyar gyerekek szülessenek. Támogatjuk a magyar fiatalokat abban, hogy gyerekeket vállalhassanak, hogy annyi gyerekük lehessen, amennyit terveztek, amennyit szerettek volna” – hangsúlyozta az államtitkár.

A magyar kormány célkitűzése éppen ez, és ezért Magyarország családközpontú politikát folytat nem csak a családtámogatásban, hanem a kormányzás minden területén 2010. óta. A rigai konferencián ezt elismeréssel fogadták. Magyarországon 2018. a családok éve. Azt szeretnénk elérni, hogy a fiatalok számára ismét divatos legyen a családalapítás, akár nagycsalád alapítása is – mondta Novák Katalin.