Továbbra is balra tart a Jobbik

 

Annak ellenére is balra tart a Jobbik, hogy az elmúlt hónapokban sorra lépnek ki a pártból és sorra szűnnek meg a vidéki alapszervezetek. A kilépők szerint a Jobbik rálépett arra az útra, amihez már semmi köze a korábbi, radikálisabb nézeteknek. Az újabb összefogás az LMP, a Momentum és a Jobbik között jöhet létre.

Összefogást tervez az LMP a Momentum és a Jobbik – ezt a Lehet Más a Politika elnökségének titkára ismerte el.

„Az, hogy ezt ki milyen formában fogja vezetni, az most egy mellékes kérdés, nyilvánvalóan erre vonatkozóan is meg kell hozni a döntést, de én azt gondolom, hogy az ősz folyamán ez is meg fog történni” – ezt az LMP elnökségi titkára Kanász-Nagy Máté mondta.


Azonban azt is mondta, még tárgyalni kell a pártoknak a részletekről.

A Jobbiknak azonban már határozott elképzelései vannak. A párt arra számít, hogy Vona Gábor áll az együttműködés élére.

Vélhetően a volt pártelnök is erre készül, ugyanis közösségi oldalán már a második videót tette közzé egy sejtelmes 21-est formáló logóval és az augusztus nyolcadikai dátummal. Sajtóhírek szerint a szám és a szlogen is az LMP-vel való együttműködésre utal, és a videó Vona Gábor visszatérését is jelentheti.

„Vona Gábor nem vonult háttérbe, eddig is tudtuk nagyon jól, hogy Sneider Tamást és a Jobbik jelenlegi vezetését a háttérből irányítja – világított rá Deák Dániel a Figyelő főmunkatársa.

A szakérgtő szerint folytatódhat a Jobbik szétesése és szavazóinak jelentős részét is elveszítheti. Deák Dániel az M1-en arról beszélt: a Jobbik most a baloldalon próbál teret nyerni.

„A Jobbik esetében egyértelműen látszik, már ugye Vona Gábor pártelnöksége idején is és most is, hogy igyekeznek a balliberális oldalra tolódni, hiszen tudják nagyon jól, hogy a Fidesz-KDNP a jobboldalt azt teljes mértékben lefedte és a Jobbiknak ezen a téren egyáltalán nincsen már olyan szavazó, akit meg tudna szólítani. Elengedte teljes mértékben a nemzeti érzelmű szavazóknak a kezét a Jobbik” – részletezte Deák Dániel.

A Századvég legfrisebb felmérése szerint a Jobbik szavazók egynegyede már el is pártolt, és inkább a Mi Hazánk Mozgalomra voksolnának. A Toroczkai László vezette szervezethez az elmúlt hetekben csatlakozott több csalódott egykori Jobbik-tag és politikus is. A Mi Hazánk mozgalom elnökhelyettese szerint ezzel nincs vége, várhatóan még sokan fordítanak hátat a Jobbiknak

„Folyamatosak az átlépések, több olyan vezető is van akivel már tárgyaltunk és a következő napokban hetekben be fogja jelenteni a Mi Hazánk Mozgalomba való csatlakozását, és további szervezeteknek a feloszlása is várható” – jelentette ki Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese.

Dúró Dóra hozzátette: kizártnak tartja, hogy ők egy olyan összefogáshoz csatlakozzanak, amelyet Vona Gábor vezet.