Következmények nélkül maradt a herdálás a Jobbikban

 

Hétmillió forintot emelt le a Jobbik saját, Pest megyei szervezetének számlájáról, még a kampányban. A választmány volt alelnöke azért fakadt ki, mert a pártvezetés úgy vette el tőlük a megtakarításukat, hogy minderről még csak nem is értesítették a tagságot – közölte az M1 Híradója.

A hétmillió forint mellett pedig még kifizetetlen számlák is hátra maradtak. A jobbikos politikus most bejelentette, hogy kilép a pártból. A döntését azzal indokolta, hogy a herdálás következmények nélkül maradt a Jobbikban.

A párt elvette a helyi alapszervezetek megtakarításait

Vérlázító, hogy a kampány során egyik percről a másikra emeltek le úgy milliós tételeket a választókerületek számlájáról, hogy senkit sem értesítettek róla – a Jobbik Pest megyei választmányának volt alelnöke közösségi oldalán rohant ki amiatt, hogy a párt szó nélkül elvette a helyi alapszervezetek megtakarításait.

Korábban a Magyar Idők írta meg, hogy a Jobbik a vidéki szervezetek jövő évi, önkormányzati választásra félretett pénzét is felélte. Az oldal információi szerint a pártvezetés – a választási kampányra hivatkozva – az egész országban elvonta a helyi tartalékokat, egyes megyékben ez megközelítette a több tízmillió forintot is.

Azt a Jobbik alelnöke, Volner János sem cáfolta, hogy a helyi szervezetek tartalékait is elköltötték.

Megdöbbentően nagy volt a készpénzforgalom

Csanádi Gábor azt írta bejegyzésében, hogy Pest megyében hétmillió forintot vontak el, majd hozzáteszi: olyan választókerületről is tud, ahol nem a pártvezetés vette el a pénzt, hanem – mint fogalmaz – az egyéni országgyűlési képviselőjelölt tapsolta el az egészet, megfejelve még néhány százezer forintnyi kiegyenlítetlen számlával mondván, hogy ezt majd a központ rendezi.

A politikus szerint a felelőtlen herdálás következmények nélkül maradt, ezért végül otthagyta a pártot.

A Jobbikhoz köthető N1 Tv távozó főszerkesztője is a párt zavaros pénzügyeiről beszélt. Úgy fogalmazott: „Megdöbbentően nagy volt a készpénzforgalom a Jobbik háza táján a 2018-as kampányban, 2017 őszétől egészen áprilisig. De ennek felderítését inkább a NAV-ra és a hatóságokra bíznám.”

A kampányra költötték a bírságra gyűjtött pénzt

A párt frakcióvezetője korábban azt is elismerte, hogy az Állami Számvevőszék által kiszabott, több százmilliós bírságra gyűjtött pénzt is kampányra költötték. Kampánybeszámolójukban azonban ennek először csak egy részét, 20 millió forintot tüntettek fel.

A beszámolót a napokban módosították, és némileg más összegekkel újat tettek közé, mert szerintük időközben újabb számlák érkeztek a kampánnyal kapcsolatban.

A Magyar Idők arról írt, hogy az új beszámolóban a legszembetűnőbb változás az, hogy a jelentés szerint a Jobbik nem 996 milliót, hanem több mint egymilliárd forintot költött el a kampányidőszakban.